XVI. Benedek nem menekült a feladatok elől

 

Kevesebbet utazott, ugyanakkor a zarándokok száma, akik látni, hallani akarták őt, nem fogyatkozott, sőt, a vatikáni statisztikák szerint egyre többen zarándokoltak Rómába. Többen megfogalmazták: II. János Pál kitartott az Egyház szeretetéért, XVI. Benedek lemondott az Egyház szeretetéért. XVI. Benedek a megválasztását követő áldás alkalmával elmondott beszédében nagy pápának nevezte elődjét. Nos, ez a jelző a most leköszönő pápára is ráillik. És lehet, a „santo subito” felkiáltás is megállná a helyét, ha valakit életében szentté lehetne avatni. A lemondás hírének hallatán mindenki igyekszik választ kapni a kérdésre: miért? Különböző teóriák születnek. Egyesek súlyos betegséget, mások valamiféle összeesküvést sejtenek. XVI. Benedek pedig azt mondja, hogy ereje fogytán van, képtelen jól megfelelni a rábízott szolgálatnak. Ez a szolgálat ugyanis a mai világban megköveteli mind a test, mind a lélek erejét – ahogy elhangzott a konzisztóriumon. Sokan nyilatkoznak a lemondással kapcsolatban: egyháziak, politikusok. A média nagy érdeklődést tanúsít. Nem véletlenül. Nem sok pápa mondott le a történelemben. Legutóbb XII. Gergely 1409-ben. Önként, hogy elősegítse az egységet. A legismertebb pápa azonban, aki lemondott, a XIII. században élt V. Celesztin. Őt szentként tiszteli az Egyház. Peter Seewald, a neves újságíró, A világ világossága című könyvben ezt mondja a pápának: „Nem akart püspök lenni, nem akart prefektus lenni, nem akart pápa lenni….” S XVI. Benedek ezt válaszolja: „… az Úrnak a kezébe helyezem magam. Nem kereshetem ki önmagamnak, mit szeretnék. A végén engednem kell, hogy vezessenek.” Ha ilyen, spirituális megközelítésből tekintünk a pápai szolgálatra, s így tekintünk a mostani lemondásra is, felfedezzük a pápa nagyságát. A fentebb idézett újságíró kérdésére, hogy elképzelhető-e olyan helyzet, amikor helyénvalónak tartja a pápa lemondását, XVI. Benedek így felelt: „Igen. Ha egy pápa világosan ráébred, hogy fizikailag, pszichikailag és szellemileg nem tudja már ellátni szolgálatának a megbízását, akkor joga és bizonyos körülmények között kötelessége, hogy lemondjon.” Amikor pápaválasztásra kerül sor, a bíborosok „Pro Eligendo Romano Pontifice” szentmisét mondanak, ami azt jelenti, hogy Isten segítségét kérik a pápaválasztás előtt. 2005. április 18-án Joseph Ratzinger mint a Bíborosi Kollégium dékánja mondta a szentbeszédet. Így fejezte be: „Most pedig, ebben az órában, kitartó imával kérjük az Úr Jézust, hogy a nagy ajándék után, amit II. János Pál pápa személye jelentett mindannyiunknak, adjon nekünk szíve szerinti új pásztort, aki elvezet bennünket Krisztus ismeretére és szeretetére, a valódi örömre.” Másnap pápává választották. És most, visszatekintve elmondhatjuk, hogy olyan pásztort láthattunk benne, aki valóban arra törekedett, hogy Krisztus ismeretére és szeretetére vezesse a rábízott csaknem 1,2 milliárd katolikust. Az Egyház 265. pápájaként nagy hangsúlyt helyezett a hit és a tudomány párbeszédére, hívta a keresőket, a keresztény egyházak közötti párbeszéd lelkes híve volt. Enciklikát írt a keresztény szeretetről, a keresztény reményről és az ember teljes értékű fejlődéséről. Több anglikán közösség tért vissza a katolikus Egyházba, a hívek mellett papok, püspökök is. Konzervatívnak tartották. Pápává választása előtt páncél bíborosnak nevezték, mert – mint a Hittani Kongregáció vezetője – a hitet védve szenvedélyesen az igazság szolgálatába állt. A Szent Péter székét 2005- ben elfoglaló főpap ezt mondta programjáról: „Az én igazi programom az, hogy ne a saját akaratomat valósítsam meg, ne a magam elképzeléseit kövessem, hanem az egész Egyházzal együtt arra figyeljek, mi Isten szava és akarata, és hagyjam, hogy Ő vezessen, és így Ő maga vezesse az Egyházat a történelemnek ebben az órájában.” A beiktatási szentmisén mondta ezt április 24-én. És az akkor elmondott homíliában ez is elhangzott: „Imádkozzatok értem, hogy ne meneküljek félelemből a farkasok elől!” Nem menekült. Addig maradt, míg fizikai erőnléte kielégítő volt. Pedig nemegyszer nagy nyomás nehezedett rá. Sokszor támadták. A 2006-ban Regensburgban elmondott beszéde a muzulmán világban felzúdolást okozott, mert a 14–15. században élt bizánci császárt idézte, aki a vallás és az erőszak általános kapcsolatára utalt a muzulmánokkal kapcsolatban. Az idézetet sokan elferdítve úgy közölték, mintha a pápa szavai lennének. 2009-ben, miután a kiközösített Williamson püspöknek és a Szent X. Pius Testvériség többi tagjának megadta a visszatérés lehetőségét az Egyházba, azzal vádolták, hogy antiszemita, a holokausztot tagadó püspököt „rehabilitált”. Nem sokkal később rettenetes bűnök kerültek a felszínre: egyháziak szexuális zaklatásaitól lett hangos a világsajtó…„Aki hisz, soha nincs egyedül – sem az életben, sem a halálban” – mondta XVI. Benedek 2005. április 24-én, beiktatási szentmiséjén. Most, ebben – az eddigiekhez képest – szokatlan helyzetben sincs egyedül. „Köszönetet mondok mindannyiótoknak a szeretetért és az imáért, amellyel elkísértetek. Köszönöm. Ezekben a számomra nem könnyű napokban szinte fizikailag éreztem az ima erejét, amit az Egyház szeretete és imátok nyújt nekem. Továbbra is imádkozzatok értem, az Egyházért és a következő pápáért! Az Úr vezet majd bennünket!” – mondta február 13-án, hamvazószerdán, az általános pápai kihallgatáson.Herdics György; a szerző dunaszerdahelyi esperes, címzetes apát