Vita a reformkommunisták koalícióképességéről

A berlini tartományi választások nyomán újból fellángolt a vita Németországban a reformkommunista párt – a Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) – kormányzati szerepének jogossága körül.

A berlini tartományi választások nyomán újból fellángolt a vita Németországban a reformkommunista párt – a Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) – kormányzati szerepének jogossága körül. Michael Glos, a konzervatív bajor Keresztényszociális Unió (CSU) alsóházi képviselőcsoportjának vezetője úgy véli: a berlini tartományi kormányba való bevonása után a PDS elveszítené a varázsát. „Ausztriában láthattuk, hogy Jörg Haider, a szélsőjobboldali Szabadságpárt populista vezére legott veszített népszerűségéből, mihelyt pártja bekerült a bécsi kormányba” – vélekedett Glos. Szintén a PDS koalíciós szerepe mellett tört lándzsát Günter Grass. A Nobel-díjas író – akinek nézetei a szociáldemokratákéhoz állnak közel, ám gyakran az SPD-n belül is vitát kavar rendhagyó véleményével – a reformkommunistákkal és a környezetvédőkkel alakítandó koalícióra szólította fel a választásból győztesként kikerült SPD vezetőit. „Végzetes dolog volna semmibe venni Kelet-Berlint, ahol a választóknak csaknem a fele a PDS-re szavazott. Isten a tudója, hogy nem szeretem a PDS-t, ismerem a párt hibáit és gyengéit. Ám azt is látom, hogy ez a párt megváltozott. Berlinnek a szaván kellene fognia egy ekkora pártot. Eddig ugyanis a PDS hangzatos ígéretekkel árasztotta el a polgárokat, ám ha majd szembesül a szűkös berlini költségvetés lehetőségeivel, megtanulja, mit is jelent a kormányzati felelősség. Ne fosszuk meg őt ettől az élménytől” – fogalmazott Grass. A szociáldemokraták legszívesebben a Zöldekkel alakítanának új kormány Berlinben, ám a két pártnak nincs többsége a képviselőházban. Emiatt rászorul egy harmadik párt támogatására, amely elvileg lehetne a liberális FDP vagy pedig a PDS. Utóbbi párttal az SPD kettesben is kormányképes tandemet alkotna, ezért a Zöldek körében sokan elutasítják egy ilyen hármas koalíció lehetőségét, mivel úgy érzik, pártjuk abban csupán „ötödik kerék” volna.A szerző az MTI munkatársa

- Az október 21-i választáson a PDS a szavazatok 22,7 százalékát szerezte meg.

- Berlin keleti felében csaknem minden második választópolgár (48 százalék) erre a pártra adta a voksát.

- A PDS választási sikerének okát abban látják, hogy a volt Kelet-Berlin lakosait egyelőre nem sikerült integrálni az NSZK pártrendszerébe. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?