Viktor és a mobilok

A vasárnap kirobbant ún. Pegazus-botrány magyarországi recepciójáról (mely során egy nemzetközi oknyomozó csoport kiderítette, hogy egy okostelefonok feltörésére alkalmas izraeli kémprogramot számos országban nemcsak rendeltetésszerűen – terroristák lebuktatására –, hanem ellenzékiek megfigyelésére is használtak) külön tanulmányt lehetne írni.

Először a Fidesz által előszeretettel liberálisnak nevezett sajtó olvasói értesülhettek az eseményekről. A közösségi médiából tájékozódó fiatalok valószínűleg az új mémek megjelenése után keresték meg a vonatkozó híreket. A közmédia és a KESMA-birodalom fogyasztói pár napig nem hallottak semmit az ügyről, és most is csak úgy tudják, ismét valamiféle homályos külföldi támadás fenyegeti Magyarországot. A magyar kormány képviselői eleinte csak hebegtek és habogtak, de a felső vezetés gyorsan kidolgozta a stratégiát: megkezdődött a teljes és totális ellentámadás.

Ennek első lépéseként megkezdődött a cikk forrásainak aláaknázása: megkérdőjelezik az oknyomozók hitelességét, az ügyben részt vevő szervezetek pártatlanságát. Elég fura olyan sorokat olvasni, ahol az Amnesty International szerepel gonosz háttérhatalomként, de hát itt a pápa is csak akkor lett jófiú, mikor kiderült, hogy Viktor-kompatibilis. Ezzel párhuzamosan maga a nagyfőnök jelentette be, hogy népszavazás indul a gyermekek védelmében, akiket Brüsszel a Fidesz szerint LMBTQ propagandával akar beoltani a magyar ovikban. Elbizonytalanítás és terelés – klasszikus módszer, Putyin is csak bólogathat. Épp megy egy dokumentumfilmsorozat a Netflixen, a címe: How to Become a Tyrant – Hogyan legyél zsarnok. Kísérteties látni, hogy az ebben megadott tippek milyen jól működnek a szomszédban. Egy józan ember persze csak a fejét fogja ilyen húzások láttán, de Magyarországon tíz éve mossák az emberek agyát. Az állandóan konfliktusra éhes propagandagépezetbe ez az újabb botrány – bár nagyon kínos lehet – tulajdonképpen gond nélkül beilleszthető.

Orbán kormánya ismét egy botránnyal került a nemzetközi figyelem középpontjába, ráadásul ezt az ügyet a kisember is át tudja érezni. Bármennyire szidjuk is a modern technológiát, az okostelefon mindannyiunk életének a részévé vált, feltörése, lehallgatása mindenki legrosszabb rémálmai között szerepel. Ráadásul itt nemcsak magas rangú politikusok, köztisztviselők kerültek célkeresztbe, hanem mindennapi emberek is, akiknek az egyetlen bűne az volt, hogy kritikusak a rendszerrel szemben. Egy ilyen ügybe bármilyen normális országban belebukna a kormány, de Magyarországon akkora a rezignáltság és a megosztottság, hogy nehéz bármit megjósolni.

Felmerülhet a kérdés: miért foglalkozom én szlovákiai magyarként egy szlovákiai magyar napilap hasábjain ezzel a magyarországi üggyel? Mindenki söprögessen a maga háza előtt, ugyebár. Az a baj, hogy ez a Fidesz, amely előbb a szexuális kisebbségek jogaiba taposott bele, most pedig titkosszolgálati módszerekkel figyelteti a saját népét, az MKP és feltehetően a leendő Szövetség stratégiai partnere. És a felsoroltakat elnézve felmerül a kérdés: tényleg ilyen szövetségest akarunk magunknak? Én biztos nem. Kíváncsian várom, hogy a magyar pártoknál hol van az a határ, amikor azt mondják, elég. Lesz ilyen egyáltalán? Vagy marad az eddigi kérdés nélküli szervilizmus? Igazából ez a legszomorúbb az egészben: a magyarországi polgárok nyakán ott a Fidesz, bebetonozva, szinte lehetetlen szabadulni tőle. Fölöttünk nincs. Mi önként és dalolva követjük Orbánt az erkölcsi fertőbe, és sokan büszkék rá, hogy a stratégiai partnerei lehetünk.