Vigyázó szemetek Kínára vessétek...

A napjaink Kínája érdekes jelenség: kommunista, mégis a kapitalizmus vitte viszonylagos sikerre. Egykor majdnem gyarmati sorban tengődött, manapság pedig ő lett a gyarmatosító – igaz, „csak” közvetetten. A Hszi Csin-ping vezette 1,4 milliárd lelket számláló ország messze túl tekint azon a horizonton, amit a hidegháború időszakában megengedhetett magának.

A szocialista érában Kína volt a másik Nagy a Szovjetunió mellett, ennek ellenére a „kínai kommunista testvérek” el-ellátogattak a keleti blokk országaiba is. Az akkor kialakult kapcsolatokat tekinthetjük akár alapoknak is, a rendszerváltást követően a 2010-es évek végére egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Peking nem csak barátkozni akar.

Szimbolikusan ugyan, de ma Kelet-Európa az a kapu, amin keresztül Kína elkezdte meghódítani Európát. Jelenléte pedig több kérdést és aggályt vet fel, mint azt az átlagember gondolná. A kínai gazdasági nyomulás ugyanis már letarolta fél Afrikát, az úgynevezett Egy övezet, egy út projekt pedig infrastrukturális befektetések során keresztül adósított el 22 fejlődő országot. Így Magyarországot is, a semmibe törő Belgrád– Budapest gyorsított vasút finanszírozása kapcsán is.

De hogy mégis miért nem hallani gazdasági fenyegetésekről az illiberális „szuperhatalom” irányában, annak talán épp az az oka, hogy a függő viszonyba kerülő államok – ahogy Afrikában is – fizetéskiesés, csúszás esetén más módon is kaphatnak türelmi időt.

Kína Afrikában leginkább gyárakat, bányákat telepített főleg a különböző nyersanyagok miatt. Vitte a szakértőket, a technológiát és a munkásokat is, kiszorítva így a helyi munkaerőt. Déli szomszédunknál jelenleg ugyanez a forgatókönyv zajlik: megjelentek az akkumulátorgyárak, és ugyan nem (csak) kínai, de leginkább keleti munkaerő tölti meg azokat.

De miért is olyan vonzóak a kínai hitelek? Az európai gazdasági berendezkedés és az unió státusza lehetővé teszi a szövetségnek, hogy kamatmentes hiteleket vegyen fel. Viszont az ezekből folyósított felzárkóztatási és hasonló alapokra az utóbbi években egyre nehezebben ad Brüsszel. A „keleti lenyúlások” mára szemmel láthatóan bizonyítják, hogy Kelet-Európa „elégette” ezeknek a forrásoknak a jelentős részét. Így ezek a kelet-európai országok a nyugati „zárást” követően kezdtek nyitni keletnek. A kínai kölcsön könnyen jön, nehezen átlátható machinációkon keresztül érkezik, és rajta keresztül be lehet mutatni a brüsszeli bürokratáknak is.

Így jutunk el hosszú vargabetűvel a jövőjét és boldogulását az egyik legingatagabb iparra építő Szlovákiához. Az autóipar csalóka. Ha válság van, ez a szektor érzi meg legelsőnek, a technológia pedig évek óta jóformán stagnál. Az elektromosautó-őrület látszólag új lendületet adott az iparágnak, annak ellenére, hogy már most láthatóak a hátulütők és azok a tényezők, amik jó eséllyel tíz éven belül megakaszthatják a menetelést. Az elektromos autó egyik érdekes tulajdonsága, hogy akkumulátorra megy, olyan akkumulátorra, aminek gyártása drága és környezetromboló. Az ilyen gyárakból pedig Szlovákiában nemigen van. Így hát illiberális miniszterelnökünk jól időzítetten Kínába készül, persze hivatalosan az idén 75 éves szlovák–kínai kapcsolatok ápolása kapcsán. Hát jó szorosak lehetnek azok a kapcsolatok, ha valaki 7000 kilométert repül azokat „ápolni.” A többit az olvasó fantáziájára bízom.