Véget ér az „ártatlanság” kora

Ladislav B. nagyvállalkozó öt évet kapott a bíróságtól, Marián K., szintén nagyvállalkozó már a rács mögött múlatja az idejét. Nem  Robert Fico a kormányfő, nem Robert Kaliňák a belügyminiszter, az országos rendőrfőkapitányt nem Tibor Gašparnak hívják.

El tudta volna képzelni ezt bárki egy évvel ezelőtt? 

Persze, nem kell rögtön rózsaszínre festeni az egész világot. De feketére se. A normális működés jeleit kezdi mutatni egy ország, ahol eljárást indítanak, leültetnek ilyen nagykutyákat, pénzembereket, akik évekig a legfelsőbb politikai körökhöz dörgölőztek – például luxuslakásokat építettek és adtak nekik bérbe. A volt kormányfő máig egy ilyen luxuslakásban lakik, a főberlő meg beismerő vallomást tesz és készülhet a rács mögé.

Vagy, ha a másik oldalról nézzük: olyan politikusok  kényszerültek lemondani, akik évekig paroláztak ezekkel az alakokkal.

Persze nem változik meg minden egyik napról a másikra, nem tűnik el a korrupció, mint ahogy a kísértés sem, hogy a hatalmon levő valahogy a saját hasznára is fordítsa a pozícióját, érzik, tudják ezt az emberek, és becsapva érzik magukat. Másrészt most már azt is látni, hogy van értelme tiltakozni, kinyilvánítani az elégedetlénségünket. Az utcán, tüntetéseken is.

Emellett az is kiderült, hogy minek nincs értelme.

Értelmetlen szélsőséges politikusokra szavazni, értelmetlen abban hinni, hogy ők segítenek az embereken. Megoldásokat nem kínálnak, csak gyűlölködést, és megmutatták, hogy ha pozícióba kerülnek, ők is szívesen ügyeskednek, korrumpálódnak.

Legyen szó egy megyéről vagy a parlamentről, mint a legutóbbi esetben, amikor kis híján Kotlebáéknak köszönhetően változtatta meg a koalíció az alkotmánybírók megválasztásának módját.

Igen, van értelme akár az utcára vonulni és kimondani: tisztelt politikusok, választott vezetőink,  ami sok, az sok! Így utólag lassan kezdi megérteni az ember azt az ijedtséget, amikor Fico elkezdte terjeszteni, hogy a nép kockakövekkel akarja megostromolni a kormányhivatalt. Egy dolgot biztosan megváltoztatott Ján Kuciak és Martina Kušnírová megölése: elkezdett repedezni az érinthetetlenek kasztja, foszladozik a magabiztosság, hogy a „mi embereink” úgyis megússzák. Elkezdődött valamiféle gyógyulási folyamat a társadalomban. Már nem érvényes, hogy a „mi emberünk” nem bukhat le, és hogy „nem történt bűncselekmény”. És legalább politikai felelősséget kell vállalniuk azoknak is, akik hagyták, hogy az „embereik” ennyi éven át zavartalanul gyarapodjanak, gazdagodjanak, és ehhez még vastag bőrt és hatalmas egót is növesszenek maguknak.

A szerző a TASR hírügynökség munkatársa