Variációk egy kormányválságra

<p>A permanens kormányválság ellenére stabilizálódni látszik a politikai tér Szlovákiában. Ha a kormány nem bukik meg – és erre a koalíciós partnereknek a hatalomhoz való érthető ragaszkodása miatt az újabb és újabb balhék ellenére is elég jó az esély –, a koalíció belső problémái és ineffektivitása, valamint a Smer eddigi langyos ellenzéki tevékenysége konzerválni látszik a jelenlegi erőviszonyokat.</p>

Ezt a FOCUS legújabb közvélemény-kutatási eredményei is alátámasztják, melyek szerint Robert Fico pártja stabilizálta magát 40% felett, sőt lassan növekedő pályán mozog, miközben a kormánypártok össztámogatottsága nem csökkent jelentősen – igaz, átrendeződés következhetett be a nagyot vesztő KDH és SaS irányából az SDKÚ és a Híd felé. Stabilnak tűnik a 4–4,5% környékén mozgó MKP is, mely jelenleg az egyetlen olyan parlamenten kívüli politikai erő, amely meg tudja közelíteni az 5%-os küszöböt – bár Igor Matovič jó előre bejelentett saját pártja még nem szerepel a mérésekben. A szlovákiai megkérdezettek mintegy kétharmada tudna és akarna pártot választani jelenleg, azaz a jelek szerint nincsen tömeges kiábrándulás a politikából.

Ha valamelyik kormányválság végül a Radičová-kabinet tényleges bukásához vezetne, a helyzet nagy nyertese a Smer lehetne, mivel a pártnak valószínűleg sikerülne elkerülni az előrehozott választások kiírását, és találni egy partnert egy új parlamenti többség előállításához. Ez paradox módon a változatlanul erős SDKÚ-t leszámítva a kisebb koalíciós pártoknak egyaránt érdekük lenne – a jelenlegi leosztás mellett a KDH és az SaS a csökkenő szavazói bázisa miatt, a Híd pedig az MKP konkurenciája miatt nem lehetne biztos a sikerben az előrehozott választásokon. Matovičnak időre van szüksége, az OKS pedig reális támogatottságával a mostani négyfős képviselőcsoportjához képest csak veszíthetne.

Nem mindegy azonban, hogy ki lenne a Smer partnere. Az SaS számára szavazói bázisa összetétele, a Híd számára pedig az MKP nyomása miatt jelentene „halálos ölelést” a szövetség Robert Ficóval, Matovič pedig ha akarna sem tudna egy stabil kormányzáshoz elegendő szavazatot biztosítani a Smernek. A „szokásos” gyanúsított ezért megint a KDH, mely már a parlamenti választások után is labilisnak tűnt, most pedig könnyebben tudná racionalizálni az átállást szavazói bázisa számára.

A Smer, úgy tűnik, hogy nem tud – vagy nem akar – igazán potens módon rontani a kormány belső stabilitásán, annak ügyei elsősorban belül keletkeznek és ott is válnak konfliktusokká, melyek lefolyását Fico és emberei maximum egy „ejnye!” szintű beszólással tudják befolyásolni. A másik oldalon a kormány intézkedései sem túl acélosak, elfogadásuk akadozik és folyamatos kompromisszumokhoz kötött. Éppen ezért a Fico-féle intézkedések eltörlése nem a Smer lesöpréseként, hanem puszta túlélésként jelenik meg, ami lehetetlenné teszi a párt népszerűségének elszipkázását. Ez utóbbi célra Igor Matovič létrejövő jobb-populista pártja lehet majd alkalmas – ha elég időt kap a megszerveződésre.

A permanens kormányválság forgatókönyvét meglepő módon eddig nem az ellenzék írta, hanem maguk a koalíciós pártok. Könnyen lehet azonban, hogy a végén mégis Robert Fico mondja ki a csattanót.

Ravasz Ábel;  szerző a Publicus Slovensko elemzője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?