Van élet az unión kívül. De milyen?

Próbál közös nevezőt találni, amelynek alapja a béke, a szabadság, a fejlődés, az igazságosság, legyen az társadalmi vagy gazdasági, és az egység. Lehet ezt blöffnek, marketingszövegnek nevezni, de egyet tudnunk kell: nincs más alternatíva, és ezt jobb, ha tudatosítja minden politikus és minden választó.

Az unión kívül nincs élet – ezt már Robert Fico miniszterelnök mondta. Ritka pillanat, amikor teljesen egyet lehet érteni vele. Azzal a kiegészítéssel, hogy van élet az EU-n kívül, csak bele kell gondolni, milyen. Az olyan kelet-közép-európai országok, amelyek a szovjet medve fojtogató öleléséből nagy nehezen kiszabadultak, amelyeket dekapitalizált a létező szocializmus, amelyek esélyt kaptak, hogy részesei legyenek az európai in-tegrációnak, amelyek méreteik miatt is sebezhetőek, nem gondolkodhatnak másban, mint az uniós jövőben. Brüsszel nem az ördögtől való, nem akar marhaságokat tőlünk. Aki másként gondolja, lebegjen előtte az, hogy lehetnénk olyan helyzetben is, mint Moldávia vagy Ukrajna.

Persze az is tény, hogy az unió válságban van. De a megoldás nem az, hogy a válságot tovább mélyítjük. A válságok arra jók, hogy az addig nem működő vagy nem jól működő dolgokat kijavítsuk. Nagy-Britannia távozása talán a legdurvább mélyütés volt az unió hatvanéves történetében. De az uniónak az a tagja távozik, amely a mélyebb integráció leghevesebb ellenzője volt. Az, hogy most is vannak kormányok, amelyek kifelé kacsintgatnak, csak pillanatnyi állapot. Kormányok jönnek, mennek. Az unió viszont olyan stabil alap, amin kívül itt, Európában nem nagyon van levegő. Végül a lengyelek is aláírták a római nyilatkozatot.

Rómában gyakorlatilag papírra vettetett, hogy az unió kétsebességes lesz. És nem a folyton akadékoskodó britek miatt, mert ők már az uniós múlt részei, hanem az olyan országok miatt, amelyek nem akarják tartani a lépést. És itt a lényeg: tudnák tartani, de nem akarják. Mert kormányaik helyi hatalmi érdeke éppen azt kívánja, hogy Brüsszelbe rugdossanak, vagy erősebbnek mutatkozzanak azzal, hogy Moszkvával kokettálnak. Az az ország, amely nem lesz része az első csoportnak, vagyis a gyorsabb integrációt és fejlődést választókénak, definitíven lemarad. Önsorsrontás magas fokon. De csak az a politikus tudja az ország és ezzel az egyszerű emberek sorsát rontani, akit megválasztanak. Nem lehet mindig csak a politikusokra mutogatni.

Történelmi időket élünk, dönthetünk, hova akarunk tartozni, mert Európa egyértelműen eldöntötte, hogy aki nem akar haladni, annak nem kell. Hát akkor haladjunk.