Vállalkozót barátjáról

<p>Légből kapottak azok a szlovák kormánnyal szemben megfogalmazott vádak, amelyek szerint a Fico-kabinet ádáz harcot vív a vállalkozókkal. Épp ellenkezőleg: a baloldali kormány mindent megtesz azért, hogy támogatásokhoz juttathassa őket, és ha igyekezetét siker koronázza, együtt örül velük.</p>

„Öröm” – saját elmondása szerint ezt érezte Pavol Pavlis gazdasági miniszter, amikor az Európai Bizottság e héten rábólintott az Andrej Babiš cseh pénzügyminiszter tulajdonában levő vágsellyei Duslo vegyipari vállalatnak nyújtott 58 millió eurós állami támogatásra. A Duslo ugyanis nagyszabású modernizációba kezd, amihez jól jön a pluszpénz. Márpedig a Fico vezette kormány híres arról, hogy szívesen támogatja a vállalkozókat. Hogy ezúttal sem garasoskodott, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az említett 58 millió euró nagyjából a 40 ezer legkisebb szlovákiai vállalkozás éves adóbefizetésével egyenlő. Babišnak cserébe ráadásul egyetlen új munkahelyet sem kell létrehoznia, sőt, még tapsolnak is neki, hogy legalább egy ideig nem kezd tömeges elbocsátásokba. Egy apró feltételnek persze a dúsgazdag cseh pénzügyminiszternek is meg kellett felelnie, amely a Fico-kabinet döntésénél fontos szerepet játszik. Pavol Pavlis gazdasági miniszter mielőtt belépett a nagypolitikába, üzleti viszonyban állt Babiš cégével. „Soha nem tagadtam, hogy ismerem Babišt. Voltak bizonyos közös tevékenységeink” – büszkélkedett a tárcavezető. Nos, Pavlisnak valószínűleg kiterjedt ismeretségi köre lehet, hiszen a Fico-kabinet idén is folytatja a vállalkozók támogatását, sőt, még egyszerűbbé is teszi a támogatás odaítélését. A kormány e heti ülésén elfogadott beruházásösztönző szabályok szerint az állami támogatás odaítéléséért cserébe a jövőben nem kell az adott cégnek a tizedével növelnie az alkalmazottak számát, Pavlis szerint ugyanis ez „a nagyobb cégeknek gondot okozott”. Ha a jogszabályra a parlament is rábólint, azzal is megelégednek majd, ha legfeljebb 40 új munkahelyet hoznak létre a sokmilliós állami támogatáshoz jutó nagyvállalatok. A kormányhoz közeli vállalkozók már most dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen Pavlis szerint a közeljövőben 150 millió eurót szeretnének szétosztani, amiért cserébe legfeljebb 2500 új munkahely létrehozását várják el, vagyis egy új munkahelyre 60 ezer euró támogatás jut. A szlovákiai vállalkozók többsége persze azt állítja, hogy az államtól soha egy cent támogatást sem kapott, épp ellenkezőleg, egyre több pénzt vesznek el tőle adók és járulékok formájában. Nos, nekik csak azt tanácsolhatjuk, hogy a jövőben jobban válogassák meg a barátaikat, hiszen a Fico-kabinet jelszava: Madarat tolláról, vállalkozót befolyásos barátjáról…
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?