Valami demokrácia

A választások és a nemzetközi politika rajongói csak úgy kapkodhatták a fejüket az elmúlt hónapokban: felállt és tisztségeket osztott az új Európai Parlament, a választás folyományaként új kormány alakul Franciaországban, megsemmisítették magukat a brit konzervatívok, teljes gőzzel folyik a kampány az Egyesült Államokban – már Joe Biden nélkül, mert az elnök az általános nyomás hatására visszalépett és az utódját keresik. Sok különböző nyugati demokratikus intézmény, de egy dolog közös volt a választásokban: egyikük sem a jobb- és a baloldal küzdelméről szól, hanem a rendszerellenes, vagy rendszerből kilógó pártok, személyiségek előretöréséről, a régi rendszer képviselőinek elkeseredett összefogásáról. Viszont ha a demokrácia a nép szava, a demokráciaharcot érdekes módon a demokrácia védői furcsa, alapjában véve antidemokratikus eszközökkel vívják, feszegetve az előre felállított szabályrendszerek kereteit. 

Az Európai Parlamentben a „cordon sanitaire”, a politikai elszigetelés stratégiáját követve nem jutottak bizottsági vezetői és alelnöki helyek a kimondottan erős parlamenti jelenléttel bíró szélsőjobbnak (illetve a nagykoalíció egy ponton meghúzta a határt, hogy mi számít szerinte szélsőjobbnak, na azok a képviselők inthetnek búcsút a pozícióknak). Pontosan nem látni, mitől lenne így kevesebb szélsőjobboldali szavazó, ahogy azt sem, hogy a bizottsági tisztségek miért is segítették volna a radikálisok előretörését. Franciaországban a jobb- és baloldal összezárása a választási rendszer sajátosságai miatt hozzájárult ahhoz, hogy a legnépszerűbbnek számító párt, a radikális jobboldali Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés még véletlenül se kerüljön hatalomra. A többségi választási rendszer miatt történhetett meg az is, hogy Nagy-Britanniában a Munkáspárt kevesebb szavazattal szerzett abszolút többséget a parlamentben, a hatalomból kizárt kis pártok – köztük az uniószkeptikusok, zöldek, liberálisok kárára is. Az Egyesült Államokban pedig Biden visszalépése után az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Demokrata Párt biztosan nem azt a jelöltet indítja, amire a saját választói az előválasztáson felhatalmazták – mindezt a demokrácia védelmében az antidemokratikus Trump ellen. 

Valamennyire ráfoghatjuk, hogy morális szempontból védhetőek a lépések. A brit parlament jól járt a stabilitással, amit a Munkáspárt képviselt és megnyílik a tér egy józan stratégia kialakítására, az intézkedések mögött egyértelmű többséggel. Franciaországban egy józanabb koalíció formálódik. Trump leépítené az amerikai demokráciát, így közérdek, hogy legyen egy megfelelő kihívója. Elméletben az uniós parlamenti bizottságok munkáját félresiklathatják a most karantén mögé zárt képviselők. De ebben az esetben meg érvényes, hogy a moralitás szintén kétoldalú fegyver. 

Hiszen ugyanúgy az általa meghatározott közjóra hivatkozhat a másik oldal is, mikor intézményeket épít le, megsérti a szokásjogot, kevesebb teret ad a saját ellenzékének, ha hatalomra kerül. Ezt Szlovákiában nem különösebben kellene magyarázni, mert a Smer– Hlas–SNS-koalíció a számbeli fölényének a tudatában gyakorlatilag azt csinál, amit akar, az alkotmány megváltoztatását kivéve (hiszen ahhoz kilencven szavazatra lenne szüksége). Amennyiben pedig a demokratikus rendszerek a szabályok kifordításáról, kreatív értelmezéséről szólnak a világnézeti konfliktusok közepette, az tovább gyengíti a demokráciát és csak még több lesz az olyan szavazó, aki szerint a probléma forrása – maga a rendszer.