Vajdasági magyarok: kártékony a Magyarok Világszövetsége

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) változatlanul kiáll a kettős állampolgársággal kapcsolatos igénye mellett, ugyanakkor kártékonynak tartja a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) ez irányú "népámító, felelőtlen és demagóg" tevékenységét.

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) változatlanul kiáll a kettős állampolgársággal kapcsolatos igénye mellett, ugyanakkor kártékonynak tartja a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) ez irányú "népámító, felelőtlen és demagóg" tevékenységét.
A Kasza József vezette legnagyobb délvidéki magyar párt szerdán tájékoztatta az MTI-t a pártelnökség állásfoglalásáról, amely szerint a VMSZ a kettős állampolgárság intézményét változatlanul a szülőföldön való megmaradás és boldogulás egyik legfontosabb eszközének tekinti.

"Ezt az álláspontunkat következetesen és változatlanul képviseljük a Magyar Köztársaság vezetőivel való tárgyalásokon, annak ellenére, hogy a december 5-i népszavazás után világossá vált, hogy a kettős állampolgárság esetében rövid- és középtávon nem valószínű érdemi előrelépés" - írja közleményében az párttestület.

Az elnökség ugyanakkor kártékonynak tartja az MVSZ népámító, felelőtlen és demagóg tevékenységét, amelyet a Vajdaságban fejt ki. A párt szerint a világszövetség "komoly és nehezen orvosolható károkat okozott a december 5-i népszavazás kikényszerítésével", és ezt most tovább fokozza azzal, hogy felfedezte a délvidéki magyarok "lappangó magyar állampolgárságát". A párt leszögezi, hogy nem akar és nem fog részt venni a Patrubány Miklós vezette világszövetség újabb káros és rosszindulatú hitegetési kampányában, annál is inkább, mert a mostani jogi "csűrés-csavarás" nem alapszik sem a magyarországi bírósági gyakorlaton, sem a releváns politikai és kormányzati tényezők álláspontján.

Patrubány Miklós május elején jelentette be Adán, hogy még mindig hivatalosan magyar állampolgárok a volt Jugoszlávia területén élő magyarok és leszármazottaik, mert soha senki sem fosztotta meg őket állampolgárságuktól. Az MVSZ jogi tanulmányt is készíttetett erről, és bejelentette, hogy a délvidéki magyarok rendelkezésére bocsát olyan formanyomtatványokat, amelyekkel vissza lehet igényelni "a soha el nem vesztett magyar állampolgárságot". A kampány folytatásaként az MVSZ vezetői szerda este Zentán lakossági fórumot tartanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?