Uszítás mint stratégia

<p>Robert Fico csütörtökön arról beszélt, kormánya mindent megtesz, hogy ne alakuljon ki egy &bdquo;egységes muszlim közösség&rdquo; Szlovákiában, mivel ez biztonsági kockázat lenne az ország számára. Fico ezzel formailag a szilveszteri kölni eseményekre reagált, de az átlaghallgatónak is nyilvánvaló volt: alig burkolt kampányfogásról van szó.&nbsp;</p>

A felháborító kölni eseményekre a német rendőrségnek és közéletnek azonnal és határozottan reagálnia kell. A szlovák miniszterelnök azonban, akinek az országát egész más problémák fenyegetik, nem kellett volna mindenáron reagálnia. Hogy mégis ezt tette, annak több oka van. 
 Egyrészt Szlovákiában ma kb.  kétezer muszlim él. Nemcsak arabok és törökök, hanem például bosnyákok, csecsenek, pakisztániak. Eddig nem volt velük semmi probléma, és nehéz belátni, hogy ezt a számot kb. száz fővel emelve ez miért és hogyan változna meg. 

Másrészt sem az itteni, sem a német muszlim közösség nem „egységes”. Ahogy például az itteni magyarok sem. A közösség egy tagja nem felelős a többi tagjának bűneiért. Kölnben kb. ezer ember volt érintett a randalírozásban, a csaknem 5 millió németországi muszlimból. Akiknek abszolút többsége egyértelműen elítéli a történeteket, és ugyanolyan normális életet él, mintbárki más. 

Fico kijelentései nagyon közel kerültek a kollektív bűnösség elvéhez, amiről, ha valakinek, akkor a magyaroknak van negatív tapasztalatuk. (Nem véletlen, hogy a kollektív bűnösség elvével korábban már sújtott németek politikai vezetése nem ragadtatja magát ilyen kijelentésekre.) 

Harmadrészt, a szlovák kormány eddig semmit sem tett azért, hogy felkészüljön bármilyen menekültek jövőbeli ideérkezésére. Teljesen hibásan kezelte a bősi ügyet, abszolút kudarcot vallott a még mindig Homonnán vesztegelő iraki keresztények elhelyezése kapcsán. Felesleges látszatintézkedéseket tesz: útzárakat visz a magyar–szlovák határhidakhoz, kemény nyilatkozatokat ad ki, bepereli az EU-t. De ahol igazán tudna tenni valamit, azaz az ország felkészültségének javítása terén, ott nem történik semmi. Fico a schengeni határok védelméről papol, miközben Szlovákia egyetlen schengeni határa, az ukrán, a hírek alapján a csempészek számára viszonylag könnyen átjárható. 
Ezeket figyelembe véve Fico erőltetett hozzászólása a kérdéshez valóban nem tekinthető másnak, mint politikai pontszerzési kísérletnek. 
Bízik abban, hogy az a nép, amely még néhány tucatnyi kiszelektált, a katolikus egyház által támogatott, iraki üldözött keresztényt sem hajlandó befogadni falvaiba, vevő a kirekesztésre és a kollektív bűnösség témájára. Lehet, hogy igaza van, ezt a választások eldöntik. De hogy ezért az uszításért földi vagy égi hatóságok előtt egyszer felelnie kell, az biztos. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?