Ünneplés helyett

<p>Egy év telt el a tavalyi parlamenti választások óta, és közel egy éve állt fel a Radičová-kabinet. A közvélemény-kutatások szerint a lakosság nem különösebben elégedett a kormány eddigi tevékenységével, vagy másképp szólva, egyetlen kormánypártnak sem sikerült látványosan növelnie a támogatottságát. Vajon miért?</p>

Az egyik legfontosabb alaptézisnek azt tekinthetjük, hogy Szlovákiában a jobboldal, pontosabban a jelenlegi kormánykoalíció szavazói sokkal érzékenyebbek saját politikusaik hibáira, mint a jelenlegi ellenzék szavazói. Az előző kormánykoalíció négy éve alatt rengeteg hibás politikai döntés született, szinte megszámlálhatatlan korrupciós ügy volt, mégis a szavazók igazán csak a HZDS-től fordultak el. Mostanra a Smer a felmérések alapján akár maga is kormányt alakíthatna, s az SNS-nek pedig úgy tűnik, sem Anna Belousovová távozása, sem Slota folyamatos cirkuszai sem ártottak egy cseppet sem. A szlovák-magyar nacionalista tengely tökéletesen működik: minél vadabbakat mondanak Magyarországon, Slotának annál kevesebb saját ötlettel kell előállnia itt.

Ám az elmúlt egy év mégiscsak a jelenlegi négy (öt-hat) pártról szólt. A számok kapcsán meg is érkeztünk talán a legnagyobb problémához. Szlovákiában a jobboldal teljesen széthúz. Nincs meg az az egyetlen integráló politikus, aki képes volna egy olyan politikai tömörülést, vagy akár koalíciót létrehozni, mely legalább kifelé az egység látszatát keltené. Ahogy ez megvan Orbán Viktor személyében Magyarországon, vagy a szlovák baloldalon Robert Ficóval, a szlovák jobboldal nem volt képes az elmúlt húsz évben megtalálni ezt a személyt. Egy év után szomorúan be kell látni, hogy Iveta Radičová sem elég erős. Valószínűsíthető, hogy ennek az oka még Vladimír Mečiarban keresendő, hiszen a kilencvenes évek elején Mečiar is a jobboldalinak mondható VPN-ből indult el. A szlovák jobbközép politikai elit, ódzkodik a személyi kultusztól. Nem hajlandóak senkit elfogadni teljes értékű vezetőnek. Ha valakinek elindul a csillaga felfelé, azonnal szurkálni kezdik, s ha mondjuk legyőzi a többieket, akkor azok egy új pártot alapítanak. Ebből kifolyólag pártpaletta újra és újra változik. A lelkük mélyén valószínűleg ebből van elegük a szlovák jobboldali szavazóknak. A bizonytalanságból, az erő hiányából. Mert a szavazók gyakran arra vágynak, hogy valaki utat mutasson nekik, hitet adjon, még ha az út fel sem épült, s a hit is kisebb nagyobb hazugságokon alapszik. Nálunk erről valahogy elfeledkeznek a kormánypártok. Ezen kellene még dolgozni. Persze úgy nagyon nehezen megy, ha mondjuk nem egyeznek meg a mondandóban sem, s mindeki a saját szakállukra dolgoznak. Fel kellene ismerniük, hogy egymás cibálásával nem jutnak előre egy tapodtat sem, ám ha összefognak, lehetnek még csodák. Egyébként meg erről kellene szóljon a közös kormányzás, nem?
Nagy András

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?