Ünnepeljünk!

A legkisebb gondjuk is nagyobb volt annál 1989 novemberében az akkori közvélemény-kutatóknak, akik mellesleg sokkal kevesebben voltak, mint manapság, mint hogy közvélemény-kutatást készítsenek. A lakossághoz hasonlóan ők is azzal voltak elfoglalva, hogy támogassák, szemléljék vagy ellenezzék a történéseket. Mert nem mindenki állt be önként és dalolva a „bársonyos forradalom” zászlaja alá, mint ahogy az sem felel meg teljesen az igazságnak, hogy a „nép” sosem volt olyan „egységes”, mint akkor.

Egy három évvel későbbi felmérés szerint az emberek 47 százaléka szimpatizált a történésekkel (11 százalékuk aktív résztvevőként, 35 százalékuk pedig csendes támogatóként). A lakosság 13 százaléka közömbös volt, 10 százaléka pedig ellenezte a változásokat. A többiek túl fiatal koruk miatt nem tudtak véleményt mondani. Persze három évvel később kérdezni az embereket nem ugyanaz, mintha az események forgatagában készült volna a felmérés, és ha leszámítanánk azokat, akik nem tudtak véleményt mondani, talán kicsit módosulna a válaszmegoszlás, de az tény, hogy nem mindenki ujjongott ’89 novemberében.
 
Például az akkori Közvélemény-kutató Intézet igazgatónője. Meggyőződéses kommunista, nekem volt tanárnőm (bokros teendői miatt elég sokat hiányzott, de ezzel együtt, vagy talán ezért is, kedveltük), aki később néhány kollégájával együtt megpróbálta feltámasztani a kommunista pártot, de a különféle belharcok miatt ez a próbálkozása kudarcba fulladt. Vagy a körzeti orvosnőnk, aki országgyűlé-si képviselő volt. Egyébként jó orvos, csak a páciensek, mielőtt bementek a rendelőjébe, levették a keresztet a nyakukból, mert attól állítólag dührohamot kapott. Az idő azóta őt is átformálta, minden vasárnap látom a templomban, családostól (de nincs ebben semmi rossz, utóvégre Isten útjai tényleg kifürkészhetetlenek).
 

A 2003-as felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek mit vártak a bársonyostól. Leginkább demokráciát és szabadságot (81,6%), az életszínvonal emelkedését (76,9%), a nyugati országok életszínvonalához való közeledést (69,4%), a kommunisták által elkobzott tulajdon visszaszolgáltatását (49,3%), EU-tagságot (37,3%), NATO-tagságot (22,6%). 32 százaléknyian pedig az önálló Szlovák Köztársaság létrejöttében reménykedett. 

S mit köszöntek novembernek? Főleg azt, hogy megerősödött az emberek személyes  felelőssége (73,4%), továbbá a szabadságot és demokráciát (71,4% ), azt, hogy megnőtt a munka becsülete (67,6%), újjáéledt a magántulajdon tisztelete (66,6%), az emberek emberségesebbek (48,5%), a tehetségesek és dolgosak több esélyhez jutnak (48,3%), igazságosabb javadalmazásban részesülnek (35,4%) és a politikusok az emberek érdekeit szolgálják (17,1%). 

Akkor hát ünnepeljünk. Minden rosszat és minden iróniát félretéve, azért van mit.