Ukrajna útja a vilniusi kapun át vezet az Európai Unióba

Ám az elmúlt hetekben az ukrán parlament sorra fogadja el (az ellenzék támogatásával) az EU által kért törvényeket.Ráadásul előrehaladottak a tárgyalások Julija Timosenko ügyében is, kijevi híresztelések szerint a börtönből németországi klinikára vinnék át, mivel olyan kezelésre szorul, amelyet Ukrajnában nem kaphat meg. Így Janukovics elnök is megszabadulhat riválisától – pontosabban rögeszméjétől, hiszen a felmérések szerint mostanra jóformán Julija asszony az egyetlen ukrán ellenzéki politikus, aki nem verné őt meg a 2015-ös választásokon – és Merkel kancellár is zöld utat adhat a társulási szerződés aláírásához. Mindenki nyer, bár Timosenkónak nyilván nem tetszik, hogy ő bizony alku tárgyává vált, miközben eddig ő kötötte az alkukat. De mi is történt? Semmi más, mint az, hogy Moszkva immáron komoly tétekkel lépett be a politikai játszmába, mondván, Ukrajna társulási szerződésének az EU-val komoly ára lesz, mivel Oroszországnak nem érdeke tovább támogatni egy rivális gazdasági blokk tagját. Moszkva szerint az ukrán gazdaságot komoly sokk fogja érni, mivel képtelen lesz felvenni a harcot az európai konkurenciával. Orosz számítások szerint a következő években Kijevnek akár 30 milliárd dollárnyi lehet a folyó fizetési mérleghiánya, és ezt valakinek állni kell majd. Igazuk van az oroszoknak, rövid távon a hiány nem tartható fenn, Kijev már most is kölcsönökből fedezi a növekvő importot. De Moszkvának tudni kell, hogy az ilyen jellegű „fenyegetés” (bármennyire is reális) ellenkező hatású lesz: az EU elébe megy a saját politikai feltételeinek, Kijev szintén engedékenyebb lesz. Vagyis Moszkva tulajdonképpen besegít az EU-nak és Ukrajnának. Csakhogy a társulási szerződés csak akkor jelent majd lehetőséget Ukrajna számára, ha képes lesz változtatni. Az orosz elemzők abban azért tévednek, hogy a társulási szerződés egy csapásra megváltoztatná a helyzetet. Egyrészt a szerződést az EU 28 tagországának kell ratifikálnia (1–2 évig is eltarthat a folyamat), és a szerződés maga hétéves adaptációs időt foglal magában. Ukrajna akkor nyer az integrációs folyamattal, ha nem leépíti, hanem átszervezi az iparát, hogy az versenyképes maradjon az EU piacán. Ehhez azonban gyökeresen át kellene formálni az ukrán gazdaság monopóliumra (oligarchák) és járadékvadászatra épülő modelljét. Az oroszok már megtették a magukét, most Ukrajnán a sor. Ha Kijev (és az EU) kudarcot vall, akkor a mostani orosz politikai nyomás hosszú távon nyer értelmet. Vilnius csupán a kezdete az igazi játszmának.