Újrael(f)osztás

Nem kétsésges, hogy a szlovák állampolgárok nagyon jól tudják és helyesen érzik, az állam- és közigazgatás a korrupció melegágya. Az elmúlt tizenhat esztendőben minden valamirevaló kormányzat – még a korruptak is – verbálisan hadat üzent a csúszópénznek, hogy aztán a következő garnitúra szépen elmondhassa, ki hol mennyit nyúlt le. Persze, a teljesség igényéhez nem is közelítve.

A legutóbbi korrupciós index látszólag jól sült el, Szlovákia nincs is olyan rossz helyen. A kormányzat pedig – mit is várhattunk volna – a polgár tudtára adta, nincs itt komoly baj, majd ha mi jó és tiszta embereket rakunk a közhivatalokba, minden rendben lesz. Nos, nem lesz.

A korrupció ellen lehet és kell is harcolni, de senki ne álmodjon arról, hogy bármiféle megtorlás vagy szigorítás elriasztja az éhes és nagy zsebeket, mint ahogy attól sem kell tartani, hogy egy kis előnyért, némi javakért maga a polgár is hajlandó megkenni egyeseket. A korrupció nem a rossz emberekről, hanem a rossz rendszerről szól. Minél több a bumáska és a stempli, minél nagyobb hatásköröket kap a közszféra, minél nagyobb pénzek fölött döntenek olyanok, akik reálisan sosem dolgoztak meg értük, a korrupció mértéke annál nagyobb – minden felméréstől teljesen függetlenül. Szlovákiának a korrupció elleni harcban egyetlen igazi sikere volt, amikor a második Dzurinda-kabinet az ún. újraelosztás mértékét 50 százalék alá szorította. Az újraelosztás mértéke nem más, mint az országban megtermelt javak közszférába juttatása és újbóli elosztása politikai szempontrendszerek mentén. Minden szubvenció, dotáció, kivétel és támogatás, költségvetési serkentés és ösztönzés, de minden szociális kiadás, állami feladatok ellátása, mindez az újraelosztás révén történik. Minél kisebb ez a mérték, annál kisebb a korrupció gerjesztése a rendszerben, minél kevesebb a közszférában elosztandó pénz, annál kisebb lesz a korrupció mértéke.

Ha az állam az alapvető funkciók gyakorlásán túl (belbiztonság, védelem, bíróságok, törvények alkotása és érvényesítése) minden egyéb területről kivonulna, akkor az újraelosztás mértéke akár húszszázalékos is lehetne, s pont ennyivel csökkenne a korrupciót gerjesztő lehetőségek száma is. A közszféra által kezelt pénz ugyanis a legtisztább embereket is elszédítheti, s – Rejtő után szabadon – minden boríték mellé nem lehet rendőrt állítani.

Ha a jelenlegi kormányzat úgy gondolja, jó úton halad, s tiszta, makulátlan egyéneket nevez ki felelős posztokra, nagyon téved. Minél „nagyobb az állam”, annál nagyobb az újraelosztás, s vele együtt a fosztogatás is. Az atyáskodó modell felé haladó Fico-kormányzat idején tehát nem kell attól tartanunk, hogy a „kormányzati botrányok” – dosszié a sajtóban üres maradna. Mint ahogy sok hivatalnok zsebe sem.