Újraélesztett nyugdíjrendszer

Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy Milan Krajniak munkaügyi minisztériuma hogyan szabná át a Smer által tavaly alaposan feldúlt nyugdíjfolyósítási rendszert.

Talán a legfontosabb, hogy eltörölnék a 64 évben megszabott nyugdíjplafont, ami az átlagéletkor növekedésével fokozatosan kitolódna. Ez nem jelent azonnali változást, hiszen napjainkban is mozog a nyugdíjkorhatár, és csak az 1966-ban vagy utána születettek mennének 64 évesen nyugdíjba, ami az Európai Unióban az egyik legalacsonyabb. Az unióban döntően 65 és 67 év közé van belőve a határ, ami régiónkban is normálisnak számít, elég csak a lengyel, a román vagy a horvát nyugdíjrendszerre gondolni.

Ilyenkor persze azonnal felhördülhetünk, azt kérdezve, talán életünk végéig zakatoljunk? Sajnos igaz, hogy Szlovákiában átlagosan alig 57 éves korukig egészségesek az emberek (a férfiak mutatója még rosszabb), miközben a számunkra igazodási pontnak számító Csehországban ez a mutató 64 év, Svédországban pedig egyenesen 70.

Azonban két tényezőt figyelembe kell venni. Az egyik, hogy az átlagéletkor nálunk is örvendetesen kitolódott, csak a rendszerváltás óta több mint négy évvel. A másik, hogy a kedvezőtlen demográfiai helyzet miatt (egyre kevesebb gyerek, egyre inkább elöregedő lakosság) a jelenlegi nyugdíjrendszer hosszabb távon szó szerint fenntarthatatlan. Csak egyetlen példa: a Szociális Biztosító tavaly több mint 2 milliárd eurót volt kénytelen átcsoportosítani, hogy egyáltalán folyósítani tudja a nem éppen svájcinak számító, átlagosan 480 eurós nyugdíjakat. E kellemetlen tényt azért kell nyomatékosítani, mert nyilvánvalóan népszerűtlen döntés a korhatár további kitolása, viszont csak tíz év alatt 170 ezerrel nőtt az öregségi nyugdíjasok száma, miközben egyre csökken az egy nyugdíjasra eső aktív keresők tábora.

A reform további eleme lehet a 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás, illetve az úgynevezett szülői bónusz, amikor a dolgozó gyerek a nyugdíjas szülő számlájára utalja az eredetileg járulék formájában befizetett összeg egy részét.

Mindkét elképzelés eléggé problémás, az első például azért, mert aki például 16 évesen munkába állt, az akár 56 évesen nyugdíjba mehet, ami a fent vázolt problémák miatt csak tovább növeli a Szociális Biztosító terheit. Arról nem is szólva, hogy aki 2004 előtt volt anyasági szabadságon, munkanélküli volt, vagy egyetemre járt, akkor ezek az évek is beszámítódnak a munkával töltött évekbe, míg 2004 után már csak a tényleges munkaviszony a mérvadó. A szülő–gyerek viszony esetében a gyermektelen idős vagy az a nyugdíjas lesz megrövidítve, akinek a gyereke külföldön dolgozik. Arról nem is szólva, hogy szerény számítások szerint e megoldás mintegy 700 millióval rövidítené meg a nyugdíjkasszát. Vagyis mindkét, erősen szociális töltetű elem a többletterheken kívül csak torzítaná a rendszert.

A szaktárca arra is gondolt, hogy a második nyugdíjpillért kötelezővé tenné a pályakezdők számára, emellett megpróbálja orvosolni az 1957 és 1963 között született, gyerekeket felnevelő nők számára az eddig előnytelen nyugdíjszámítási módszert – csak ez közel 150 ezer nőt érint. Összességében átfogó, több mint 1 millió polgárt érintő változásokról van szó.

Még minden képlékeny a tervezet, a kormány, a parlament alaposan átgyúrhatja. Az volna szerencsés, ha a politikai gépezet öntőformájából egy tartósan életképes, igazságos, fenntartható, pénzügyi járókeretre nem szoruló nyugdíjellátás pottyanna ki.