Újra itt a válság?

450 millió dollárért kelt el nemrég a New York-i aukciósház, a Christie’s árverésén Leonardo da Vinci Világmegváltó című festménye – történelmi rekord, és nem az egyetlen az elmúlt években. A világ 10 legdrágábban eladott festménye közül kilenc az elmúlt három évben cserélt gazdát rekordáron, a tizedik 2011-ben. Ez jól szimbolizálja, hogy a régiségek, műkincsek piacán alaposan elszaladtak az árak. De mivel aligha sorolhatnánk őket a napi fogyasztási cikkek közé, ezért természetesen nem szerepelnek a fogyasztói kosarakban, amelyek alapján a hivatalosan kimutatott fogyasztói árindexeket, vagyis az inflációt (más szóval a pénzromlás ütemét) számolják.

Ha szétnézünk a részvénypiacokon, azt látjuk, hogy az átlagos részvényárakat mutató indexek mindenhol történelmi csúcsokat döntögetnek. Többnyire évek óta. A legismertebb, a New York-i értéktőzsde 30 vállalatot tömörítő ipari indexe, a Dow Jones 24 ezer pont felett jár, csak idén majdnem 30 százalékot erősödött. De ez semmi, ha figyelembe vesszük a legutóbbi válság óta tartó szárnyalást: a 2008-as válság előtt 14 ezer pont körül tetőzött, majd ennek a felére zuhant, de azóta kisebb átmenti visszaesésekkel tart a tőzsdei hossz. Más indexeket figyelve is hasonló a helyzet: Londontól Frankfurtig, Tokiótól Sanghajig és Hongkongig szinte mindenütt 10–30 százalékos éves növekedés és történelmi rekordokat döntögető indexek. Csak a kínai tőzsdék (Sanghaj és Sendzsen) nem heverték még ki a krach megrázkódtatásait, nem érték el újra az akkori rekordszinteket. Természetesen a részvényárak nem részei a fogyasztói kosaraknak és nem növelik a hivatalos inflációt.

Az igazi boom azonban a kriptovaluták piacán tapasztalható. A legnagyobb és legrégibb kriptovaluta, a bitcoin értéke 10 ezer dollár fölé nőtt, az év eleji kevesebb mint ezer dollárról. Igen, itt az ár tízszeres növekedéséről beszélhetünk, kevesebb mint egy év alatt. Óriási árnövekedés, ami természetesen nem kerül be a hivatalos inflációs adatokba.

Szépen hasítanak az ingatlanok is, az (előző válságot beindító) amerikai lakóházak árindexe 2012 utolsó negyedéve óta éves szinten 4,8 és 7,7% közötti szinten nőtt (a Federal Housing Finance Agency adatai). A 2007 márciusi csúcsértéket 2015 végén meghaladták az átlagos lakóházárak, azóta újra dőlnek a történelmi rekordok. De ez is eltörpül a kínai lakásárak hatalmas növekedése mögött. Az IMF globális lakóházárindexe 2013 óta erős növekedést mutat, és alighanem már megdöntötte a 2008-as válság előtti rekordértéket. Az ingatlanárakat természetesen nem számolják bele az inflációs adatokba…

Óriási boom volt az elmúlt években a kötvénypiacokon is, itt az alacsony kamatok jelzik az árakat, ezeket nem is lehet az inflációhoz számolni. Mindent összevetve eléggé sántít az az érv, hogy a jegybankok politikája az elmúlt években – pénzzel és olcsó hitelekkel árasztották el a világgazdaságot – nem vezetett/vezet inflációhoz. A gazdaságokban megjelenő új pénzek igenis felnyomták az árakat, csak pont azokat, amelyeket a hivatalos inflációs kimutatásokba nem kalkulálnak bele. (Ez csak ténymegállapítás, nem jelenti azt, hogy meg kellene változtatni az árindexek kiszámítását.)

Most ott tartunk, hogy lassan a fogyasztói kosárban levő árak is elindultak felfelé (élelmiszerek, energia stb.), már a hivatalosan kimutatott inflációt is megemelve. A kérdés az, meddig dagadhatnak tovább az árbuborékok, illetve a jegybankok mikor kényszerülnek jelentősebb kamatemelésekre a növekvő (hivatalosan kimutatott) infláció miatt – ez kidurranthatja a buborékokat, újabb világméretű válságot indítva el.