Újabb al-Kaida támadás várható?

Egy muzulmán szélsőséges fegyveres, akit korábban az al-Kaida terrorista hálózathoz fűződő feltételezett kapcsolatai miatt tartóztattak le, a török rendőrségnek azt mondta: tudomása van arról, hogy Oszama bin Laden al-Kaida-vezér nagy támadást tervez amerikaiak ellen.

Egy muzulmán szélsőséges fegyveres, akit korábban az al-Kaida terrorista hálózathoz fűződő feltételezett kapcsolatai miatt tartóztattak le, a török rendőrségnek azt mondta: tudomása van arról, hogy Oszama bin Laden al-Kaida-vezér nagy támadást tervez amerikaiak ellen.


Ali Üzüm-öt még áprilisban vették őrizetbe az északnyugat-törökországi Bursa városban. Három másik gyanúsítottal együtt azzal vádolták, hogy ők voltak az Imámok Szövetsége mohamedán fegyveres csoport törökországi szervezetének vezetői - jelenti az Anadolu Ajansi török félhivatalos hírügynökség.

Üzüm rendőrségi kihallgatónak elmondta: Kabulban arabokkal és Oszama bin Laden támogatóival folytatott beszélgetésein értesült arról, hogy nagy támadás terveznek amerikaiak ellen, vagy magában Amerikában vagy más helyszínen. Mint közölte: a támadások célja az lenne, hogy a zsidókat és amerikaiakat távozásra kényszerítsék Mekkából, Medinából és Jeruzsálemből.

A török hírügynökség úgy értesült, hogy a rendőrség Üzüm vallomása alapján lépéseket tett további 50 olyan ember letartóztatása céljából, akik az Imámok Szövetségének feltételezett tagjai. A csoport azóta célpontja a török rendőrség akcióinak, amióta februárban horgára került három terrorista "imám". Akkor a kelet-törökországi Van tartományban letartóztattak Iránba tartó két palesztint és egy jordániait, mert a határon felszólításra nem álltak meg.

A letartóztatott "imámok" - a rendőrség közleménye szerint - Izraelbe akartak eljutni, hogy öngyilkos merényleteket hajtsanak végre. Török sajtójelentések szerint az Imámok Szövetségének Iránban van a központja. A főként muszlimok lakta NATO-szövetséges Törökország határozott támogatója az Egyesült Államok terrorellenes hadjáratának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?