Tűz a kollégiumban: lelakatolt vészkijárat

A tűzoltóság vizsgálatot indított, mert szabálytalanul lelakatolták az egyik vészkijáratot a budapesti Kármán Tódor Kollégiumban, ahol kedd este tűz pusztított. A tűzoltók szerint emiatt négy diák sérült meg, ők ugyanis csak az egyik ablakot betörve tudtak a füst elől kimenekülni a tetőre.

A tűzoltóság vizsgálatot indított, mert szabálytalanul lelakatolták az egyik vészkijáratot a budapesti Kármán Tódor Kollégiumban, ahol kedd este tűz pusztított. A tűzoltók szerint emiatt négy diák sérült meg, ők ugyanis csak az egyik ablakot betörve tudtak a füst elől kimenekülni a tetőre.


„Vészkijárat, kulcs a portán” - a sűrű és mérgező füst elől menekülő diákokat ez a felirat és egy lelakatolt ajtó fogadta, amikor a kilencedik emeletről a tetőre próbáltak kijutni tegnap este. A füstben maguk a tűzoltók is hiába próbálkoztak a lakattal A diákok ezért csak úgy menekülhettek, hogy kitörték az egyik tetőre néző folyosói ablakot, ugyanúgy, ahogy később a tűzoltók is tették.
„Már akkora volt a füst amikor elindultunk, hogy felmentünk a tetőre. Volt, aki kitörte az ablakokat, mi kulccsal mentünk és akkor a tűzoltók gázmaszkokkal lehoztak” – mondta egyikük.

A tűzoltók szerint négy diák sérült meg, amikor kitörték az ablakot és a lelakatolt vészkijárati ajtó akár tragédiát is okozhatott volna, ha a folyosónak tömör falai vannak.

„Ez teljességgel szabálytalan, ugye vészkijáratot lezárni minden esetben tilos, ezeket a vészkijárati ajtókat jól láthatóan kell elhelyezni, könnyen megközelíthetőnek kell lenni és nyithatónak kell lenni” – mondta Molnár Péter a tűzoltóság szóvivője.

A tűzltók most vizsgálatot indítanak, és feljelentést is tesznek. A rendőrség egyébként közveszély okozása miatt már nyomoz a kollégiumi tűz ügyében, miután kiderült, hogy a bajt egy szemétledobóba dobott cigarettacsikk okozta, ami a hetedik és a nyolcadik emelet között lángra gyújtotta az elakadt szemetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?