Trump két hónapja

<p>Vége az olimpiának, hazamennek a sportolók, a figyelem pedig fokozatosan átirányul a következő nagy eseményre, amelyről a világ tetszőleges pontján lehet pár szót váltani két sör között. November 8-án esedékes az amerikai elnökválasztás.</p>

Míg a korábbi választásokat egy átlagos közép-európai olvasó gyakran úgy értelmezhette, hogy teljesen mindegy, ki lesz az amerikai elnök, Donald Trump és Hillary Clinton vetélkedésének szinte csak a szélsőséges olvasataival találkozni. Trump az egyik értelmezés szerint oroszbarát idióta, a másikban az oligarcháknak és a pénzembereknek keresztbe tevő hazafi, Clinton pedig vagy a nagytőke által irányított báb, vagy pedig egy józan, racionális gondolkodású asszony. Már csak ezért sem árt röviden összegezni, mire lehet számítani a következő két hónapban. 

Donald Trump nagyotmondó és hangos üzletemberből hónapok alatt vált komolyan vett (és félt) politikussá, de a valós esélyeit nagyon nehéz megjósolni. Az összes releváns közvélemény-kutatás Hillary Clinton döntő fölényét mutatja, Trumpnak számszerűleg kevesebb a támogatója, kevesebb a pénze, több a haragosa, egyre jobban belekavarodik a saját, ellentmondásos kijelentéseibe és a háborús veteránoktól kezdve a bevándorlókon át a nőkik sokakat vérig sértett már. Ugyanakkor a Trump–Clinton küzdelem túlmutat a hagyományos kétpárti, republikánus–demokrata versengésen. Trump ugyanis a rendszeren kívülről érkezik, sem a mondanivalójában, sem az imázsában nem hagyományos republikánus politikus – így támogatóinak és ellenségeinek köre sem mutat átfedést a megszokott politikai árkokkal. Ilyen környezetben egy új politikai törésvonalat sokkal nehezebb mérni. Ahogy a szlovákiai intézmények sem tudták kezelni a Kotleba-jelenség valós súlyát a választások előtt, úgy az Egyesült Államokban sem egyértelmű, mennyire lehet a helyén kezelni Trump támogatottságát – és azt, hogy mire lesz ez elég egy olyan választási rendszerben, amely a Trumphoz hasonló megosztó, párton kívüli jelöltek ellehetetlenítésére van kitalálva. Trump stábja rengeteg problémával találta magát szembe az erőteljes felfutás után. A politikus kampányfőnöke, az oroszbarát ukrán elnökhöz, Viktor Janukovicshoz több szállal kötődő Paul Manafort lemondott, Trump pedig tőle példátlan módon bocsánatot kért azoktól, akiket eddig megsértett. Nem biztos, hogy ez elegendő lesz a sikerhez. 

Trumptól függetlenül viszont az idei elnökválasztás nem a legjobb reklám az amerikai demokrácia számára. Két megosztó és népszerűtlen jelölt versenyez egymással a világ legfontosabb pozíciójáért – Hillary Clinton legnagyobb előnyét pedig nem a saját hozzáértése, hanem a vetélytársa alkalmatlansága adja. Barack Obama magasra tette a lécet, hiszen a jelenlegi államfő nyolc éven keresztül kommunikált kiválóan és igazi globális világsztárrá vált, de ennek fényében csak még nagyobb problémának tűnik, hogy alkalmatlan jelölt követheti őt. Különösen akkor, ha belegondolunk, hogy Clinton helyett az ősszocialista Bernie Sanders, vagy a többi, sótlan republikánus jelölt sem lett volna jobb megoldás. 

November végén nem az Egyesült Államok vagy a világ fog nyerni, hanem egy jelölt, akit sokan a kezdettől fogva nem tartottak jó ötletnek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?