Törvényes vályúvizit!

Ezentúl törvény szavatolja, hogy az Állami Számvevőszék (NKÚ) emberei is a polgármesterek, az önkormányzati képviselők és alkalmazottak körmére nézhetnek.

Ezentúl törvény szavatolja, hogy az Állami Számvevőszék (NKÚ) emberei is a polgármesterek, az önkormányzati képviselők és alkalmazottak körmére nézhetnek. Most, a nagypolitikában folyó gusztustalan csetepaték közepette, mégis viszonylag kevés szó esett arról a múlt heti alkotmánymódosításról, amely lehetővé teszi, hogy államilag is ellenőrizhető legyen a közpénzeket forgató önkormányzattok gazdálkodása. Pedig nagyon komoly eszköz áll most már rendelkezésre, amely egyszer s mindenkorra véget vethet annak az áldatlan állapotnak, hogy egyes önkormányzatok kiválasztottjai kényük-kedvük szerint herdálják, lopják el az adófizetők pénzét. Volt is a törvénytervezet ellen fenekedés bőven. Hetekkel ezelőtt, amikor beterjesztette azt a parlamentbe az igazságügyi miniszter, Daniel Lipšic. Természetesen maguk az érintettek, vagyis a polgármesterek ágáltak ellene a legvehemensebben. Mind testületileg – a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) által –, mind pedig egyénileg. Ezek a kisebb-nagyobb intenzitású tiltakozások egyrészt a demokratikus elvekre hivatkozva kifogásolták, hogy az állam közvetlenül beavatkozhasson az önkormányzatok gazdálkodásába. Másrészt, folyamatosan arra hivatkoztak, az önkormányzati főellenőrök egyébként is képesek szavatolni, hogy minden a legnagyobb rendben legyen az önkormányzati kasszák körül. Miközben számos városban és községben nyílt titok, de legalábbis szóbeszéd tárgya, hogy korrupcióval fertőzöttek az önkormányzatok. A szóban forgó főellenőrök azonban, lévén az önkormányzatok, vagyis a polgármesterek beosztottjai, többnyire örülhetnek, hogy élnek. Érthető hát, hogy nem nagyon szoktak hibát találni a gazdálkodásban... Annál is kevésbé, mert bizonyos kirívó esetektől eltekintve Pilátusként mossák kezeiket a polgármesterek, s általában a képviselő-testületek döntései mögé sáncolják el az esetleges umbuldát, a piszkos gazdasági stikliket. A legszófogadóbb képviselők viszont vagy buták és halvány sejtelmük nincsen arról, hogy miért lettek képviselők, mi a kötelességük, esetleg nem értenek a pénzügyekhez, vagy pedig beletartoznak abba az „istállóba”, ahol itt-ott nekik is csurran-cseppen valami. Tévedés ne essék, korántsem arra megy ki itt a játék, hogy eleve gyanúsnak, azaz utolsó, korrupt gazembernek minősíttessék minden egyes polgármester, önkormányzati képviselő és általában az önkormányzatok alkalmazottai! Nyilván nagyon sokan vannak köztük talpig becsületes emberek, akik rászolgáltak választóik bizalmára, tisztességes munkát végeznek, és nem kezelik szabad prédaként a rájuk bízott közpénzt. Nekik nyilván nincsen semmi okuk arra, hogy tartsanak egy esetleges számvevőszéki szupervíziótól. Hiszen az tulajdonképpen őket szolgálja, védi! Mindenekelőtt azon kollégáikkal szemben, akik a legkülönfélébb pártmaszkok, szemforgató nemzeti lózungok, és az isten tudja még milyen védőernyők alatt tömik zsebüket... Általában az ilyenek értenek a legjobban ahhoz, hogy jogtipró politikai támadásként kezeljenek minden egyes ellenőrzési szándékot. Ők azok, akik kártékony ellenségként tartanak számon minden olyan embert, intézményt, nem utolsósorban a sajtót(!), aki, amely szeretne belelátni a kártyáikba...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?