"Történelmi rémálmot" ígér Irán az amerikaiaknak

irán szulejmáni

Tizenhárom "bosszúforgatókönyvet" jelentett be Ali Samháni admirális, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára kedden, válaszul Kászim Szulejmáni tábornok halálára, akit a múlt héten Bagdadban az amerikaiak célzott dróntámadással likvidáltak.

"Tudja meg Amerika, hogy mostanáig már tizenhárom bosszúforgatókönyvet vitattunk meg a tanácsban, és még ha végül a leggyengébben is egyezünk meg, az is történelmi rémálom lesz az amerikaiak számára"

- idézi Samháni szavait a Fársz félhivatalos iráni hírügynökség. A politikus azt mondta, e forgatókönyvekről több részletet még nem árulhat el, de leszögezte azt is: az iráni vezetésnek pontos információi vannak a térségben állomásozó amerikai haderőről.

A politikus úgy vélte, az Egyesült Államok több évtizede csupán fenyegetőzik, soha nem tett semmit, és ez most sem lesz másként.

"Az Iszlám Köztársaság üzenete világos: Amerika megölte Irán nemzeti hősét, a büszkeségünk pedig nem engedi, hogy tétlenek maradjunk! Ha az amerikai csapatok nem vonulnak ki a térségből állva, két lábon, akkor mi küldjük őket haza fekve, holtan" - jelentette ki Samháni.

Rámutatott továbbá arra, hogy Washington fő szövetségesei, Németország, Franciaország és Spanyolország vélhetően kivonja majd a csapatait a térségből, "azért, hogy ne veszélyeztessék saját érdekeiket a terrorista amerikai elnök miatt".

A Reuters hírügynökség elemzőkre hivatkozva kedden azt közölte, hogy Irán vélhetően elkerüli a nyílt konfliktust Washingtonnal, viszont számítani lehet a térségben szabotázsakciókra és egyéb, korlátozott katonai fellépésekre.

Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének vezetőjét pénteken Donald Trump amerikai elnök utasítására gyilkolták meg. A tábornok volt a Gárda legfontosabb és legismertebb parancsnoka mind belföldön, mind a nemzetközi porondon, és nagyon közel állt Ali Hamenei ajatollahhoz, Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetőjéhez.

A dróntámadás után Trump a Twitter közösségi portálon csapássorozattal fenyegette meg Iránt arra az esetre, ha Teherán bosszút állna Szulejmáni likvidálásáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?