Történelmi esélyek

<p>Az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált, már nem csak halvány matematikai esély van arra, hogy a jobboldali pártok – Szlovákia történetében először – több szavazatot szerezzenek, mint a baloldali populista-nacionalista blokk erői. A kétségtelenül történelmi jelentőségű győzelemtől megriadva Robert Fico mindent egy lapra tett fel: egy magyarkártya-lapra. Ez idáig mindig bevált, most duplán történelmi fejlemény lenne, ha már ez sem segítene.</p>

1992 óta Szlovákiában a (baloldali) gazdasági populizmussal és nacionalizmussal kampányoló erők minden parlamenti választáson megszerezték a szavazatok többségét. A különbség csupán az volt, hogy 2002-ig a Vladimír Mečiar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) volt a populista-nacionalista blokk vezető ereje, azóta szerepét ügyesen átvette a Robert Fico vezette Smer. 2002-ben a négy jobboldali párt (mindössze 42,5 százalékos eredménnyel) csak úgy tudott kormányt alakítani, hogy mintegy 300 ezer voks, az összes szavazat 14 százaléka elveszett az ellenfél számára, mert olyan pártok kapták, amelyek nem érték el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. Emlékezetes, hogy a Slota és Malíková veszekedése folytán kettészakadt nemzeti párt utódszervezetei együtt 8 százalékot kaptak, ha ők akkor együtt indulnak, nincs a régión belül a reformokban élén járó második Dzurinda-kabinet, és ennek folytán nincs „tátrai tigris” sem, rekordnövekedéssel és gyors euró-bevezetéssel. A populista-nacionalista blokk fölényét legutóbb jelöltjének, Ivan Gašparovičnak a győzelme illusztrálta Iveta Radičovával szemben a tavalyi köztársasági elnöki választásokon 55,5%–44,5% arányban. Akkor is a magyarkártya előhúzásával sikerült mobilizálni a kormánypárti szavazótábort, amely továbbra is tartósan stabilnak tűnt.

2010-be érve a jobboldali győzelem lehetősége még mindig a magyar fociválogatott selejtezőcsoportból való továbbjutásának pusztán matematikai esélyeihez hasonlított: kijuthatunk, feltéve, ha itthon legalább két góllal nyerünk a dánok ellen, Izland pedig idegenben legyőzi Portugáliát… Az elmúlt hetek közvélemény-kutatásai azonban már reális esélyt adnak egy kiegyenlített végeredményre, netán egy jobboldali győzelemre. Persze a bejutási küszöb környékén egyensúlyozó kis pártok miatt rengeteg lehetséges kombináció van, ráadásul még egy esetleges ötpárti jobboldali parlamenti többség sem garancia arra, hogy ilyen kormány is alakul (azaz, senki nem ugrik át a másik oldalra, engedve a Smer csábításának). Azonban már a populista-nacionalista és a jobboldali blokk között számos felmérésben jelzett erőegyensúly is unikum, ilyen Szlovákiában eddig még soha nem fordult elő!

Tudja ezt Robert Fico is, és rémületében bevetette a populizmus teljes fegyverarzenálját, beleértve ebbe az „atomot” is. Természetesen az eddig biztos végső fegyvert jelentő magyarkártyáról van szó, amihez sajnos az új magyarországi parlamenti többség is jó ürügyet szolgáltatott a kettős állampolgárságról szóló törvénytervezettel. A történelmi áttörést az tenné igazán naggyá, ha már ez az „atombiztos” eszköz sem működne. És most erre is mutatkozik némi esély Fico pártfinanszírozási botránya miatt. Ha a választásokig előkerül néhány hiteles dokumentum arról, mennyit adtak a Smernek 2002-ben a szponzorok, és Fico mit vállalt ezért cserébe, akkor ez megpecsételheti pártja sorsát. Elfordíthatja szavazói egy részét, de főleg potenciális koalíciós partnereit az ellenzéki ötösfogatból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?