Tízéves lett a hiba a mátrixban

m

Matovič képes volt megszólítani a politika árváit.

Novemberben világraszóló események évfordulóira emlékeznek szerte a földgolyón, ilyen például az első világháború vége és a veteránok napja, vagy a szomszédban a lengyel függetlenség napja, és Szlovákiában is van egy rendkívüli és megismételhetetlen novemberi esemény, amely immár kitörölhetetlen az ország történetéből. Ebben a hónapban alakult egy mozgalom, és már az alapításának dátumát is mágikusnak tartott napra időzítették: 2011. 11. 11.

Tízéves lett Igor Matovič pártja, az OĽaNO, vagyis az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek mozgalma.

A tehát már tízéves mozgalom jelentőségét ecsetelve érdekes módon Eduard Heger kormányfő volt az, aki fején találta a szöget. „Az OĽaNO valami olyasmi, amivel a szlovák politika eddig nem találkozott.” Az OĽaNO működését kezdettől fogva megalapozott vagy kevésbé megalapozott kifogások kísérték, például hogy az egész párt tulajdonképpen csak egy postaláda, tagsága nincs, és az is gyorsan cserélődik, autokrata a pártelnök, másrészt meg dicsérték a korrupció elleni harcát és hogy mennyire ért a nép nyelvén.

A végeredmény pedig egy postaládapárt lett, amely a külföldi politikai standarddal összehasonlítva még csak nem is ameri

ai sitcomba illik, hanem egy mexikói vígjátéksorozat.
A párt által leleplezett botrányok hol egyre tovább dagadtak, hol meg elfelejtődtek, mellékszereplők jöttek-mentek, ami változatlan, az a főnök – Igor Matovič. Egy olyan választói réteget volt képes megszólítani, melyet leginkább a politika árváinak nevezhetnénk. Ahol az úgynevezett hagyományos pártok csődöt mondtak, ott az OĽaNO aratott.

Csakhogy ami ellenzékben óriási előny volt, vezető kormánypártként óriási teher.

Kiderült, hogy a procedurális programozással generált képviselőjelöltekből adott időben és helyen egy kis szerencsével akár egy olyan ellenzéki párt is összeállhat, amellyel számolni kell, de a felelős kormányzáshoz ez édeskevés.

Meglehet, Matovičnak van a legtöbb minisztere a kormányban és a legtöbb képviselője a parlamentben, az országot mégsem ők irányítják.

Szlovákiában ugyanis nem a megválasztott képviselők igazgatják az országot, hanem a véletlenszerű politikai gesztusok és benyomások, melyekre egyébként senki sem szavazott. Kevés olyan párt van az országban, amelyre kevésbé érvényes ez, mint az OĽaNO-ra.

A már több mint negyven tagot számláló bálványimádó mozgalomnak csak gratulálni lehet, hogy végül ekkora beleszólást nyert egy ország dolgainak irányításába. Azonban a tavaly tavaszi meglepő választási győzelem talán az utolsó szög volt az egyszerűek és függetlenek politikai koporsójába.

A szerző a Trend kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?