Tíz év, amelytől többet vártunk

Az unióban sokan csalódtak, és nem csak a keleti tagországokban. Ami a volt szocialista országokat illeti, EU-taggá válásuk nem jelentette automatikusan, hogy demokratává váltak. Brüsszeli nyomásra ugyan sok jogszabályt EU-konformmá tettek, de a napi politika, a gondolkodás, az „ügymenet” bizony még mindig a régi. Persze a Nyugathoz viszonyított lemaradás sok évszázados jelenség, ezen ilyen rövid időn belül az EU-tagság sem segíthet. Az unió mégis jó hivatkozási alap. Brüsszel malmai lassan őrölnek, talán túl lassan is, de előbb-utóbb mégis történik valami: nem mindig politikai nyomás, hanem diplomáciai, esetleg társadalmi. Ez mindenképpen elegánsabb megoldás, mint amiben a korábbi évtizedekben részünk volt. Amit még meg kell tanulni, az a brüsszeli nyelvezet.

Az unió pénzügyi része bonyolult kérdés. Nem csak az eurózóna tagjainak, hanem a többi uniós tagország pénzügyeit is figyelembe kell venni. Talán azért is veszített az unió vonzerejéből, mert döntései gyakran nem konzekvensek, sok a kivétel, a gazdasági szabályozás pedig a liberálisok szerint egyenesen a szocializmust idézi. A nemzeti kisebbségeknek szintén sokkal tartozik az EU.

Tíz év van olyan hosszú időszak, amit már lehet értékelni. Most már látjuk, hogy az unió nem a demokrácia végső stádiuma, hanem egy új kezdete. A csatlakozás után is sok munka vár ránk, viszont ellentétben az eurózónával, az EU megszűnéséről senki sem beszél. Ellenben az is igaz, hogy globális szempontból egyelőre kevésbé sikeres projektről van szó. Az öreg kontinens térvesztése folyamatos a világban, és mindenféle terv ellenére megállíthatatlannak tűnik. A mostani válság részben a fejlesztési pénzek csődjét is jelenti, éppen a leginkább kedvezményezettek kerültek a legnehezebb helyzetbe. A jó az lenne, ha az unió nem a „nincs más alternatíva” választása lenne, hanem valóban reális fejlődést tudna kínálni.