Titkos vagy titokzatos üzenetek

Forró Krisztián Peter Pellegrini

Ember legyen a talpán – főleg itt élő magyar ember –, aki tudja, hogy mit is akarnak nekünk mondani a Magyar Szövetség politikusai a szlovákiai elnökválasztás második fordulója előtt. Az első forduló előtt még azt mondták, és sajnos ezt is csak néhányan közülük, hogy a párt elnökét tessenek támogatni. 

„Mutassuk meg a magyarok erejét!” – ez volt Forró Krisztián kampányszövegének lényege. Mondhatnám azt is, hogy hát megmutattuk! A silány 2,9 százalék nem az itt élő magyarok erejét, és nem a gyengeségét mutatja. Ez az eredmény a Magyar Szövetség eredménye vagy inkább a sokadik eredménytelensége. 

Forró elnök így értékelte a saját elnökválasztási eredményét: „Negyedik helyen sikerült végeznem, ami mindenképpen olyan eredmény, ami arra jogosít fel, hogy ezt a jövőben is mindenképpen folytatni kell.” 

Az igaz, hogy mindent lehet folytatni, csak van-e értelme. Ennek a lejtmenetnek a folytatása szerintem csak még lejjebbre viszi a pártot és az itt élő magyarokat. 

Az akkori MKP már 2010-ben kapott egy figyelmeztető jelzést, amikor a támogatottsága kevésnek bizonyult, és kiesett a szlovák parlamentből. Aztán 4,33 százalék, 4,28 százalék, 4,05 százalék, 3,90 százalék. A párt neve azóta már többször változott – tudjuk, a változás az örökös, és úgy látom, hogy a parlamenten kivüliség is egyidejű örökösségre változott. 

Egy ideje már megosztottságról sem beszélhetünk, de hovatovább a számok egyre jobban közelítenek a nullához. Az elnökválasztás második köre is egyre jobban osztja a magyarokat. A Magyar Szövetség elnöke az egyik jelöltre kéri a karikákat, Mózes Szabolcs alelnök pedig emiatt már Forró Krisztiánról mint a leköszönő elnökről beszél. A silány 2,9 százalék mennyire segíthet nyerni? Minden szavazat számít, ezt mindkét jelölt nagyon jól tudja, és tudjuk ezt mi is. Személy szerint minden véleményt tiszteletben tartok, hiszen ez is mutatja, mennyire nem vagyunk egyformák, mennyire másként látunk bizonyos dolgokat. Ez az elnökjelöltekre is érvényes, és az eltérő vélemények ellenére kettejük közül az egyik váltja majd Čaputová elnök asszonyt. Bármelyikük is lesz az, fogadjuk majd el a választók döntését! Biztosan szoros eredmény lesz, és az is lehet, hogy csak egy ,,potyagól” dönt majd az egyik vagy másik javára. 

A mi esetünkben az első kör választási eredménye már nem csak egy négyszázalékos kudarc volt az utóbbi évek választásai közül. Ez a kudarc sokkal többet mondó, elgondolkodtató, hiszen – ahogy már írtam – csak Nagyszombat lakosainak megfelelő számú szavazatot kapott az egyetlen magyar induló. Igaz, Dunaszerdahely lakossága 23 044 fő, és a legutóbbi népszámláláson 16 577-en (71,94%) vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Miért fontos most ez a szám? Azért, mert Dunaszerdahelyen Forró Krisztián csak 34,81%-ot, 2161 szavazatot szerzett, a második fordulóba bejutott egyik jelölt 32,99%- ot, azaz 2048 szavazatot, a második fordulóba bejutott másik szlovák jelölt pedig 21,49%-ot, azaz 1334 voksot gyűjtött. A Galántai járásról, ahonnan az elnök úr származik, inkább nem is beszélek. 

A TNT együttes egykori slágere jól jellemzi a két forduló közti időt: „Titkos üzenet száll a széllel, hozzád is elér még az éjjel. Most megáll az ész, úgy száll a képzelet.” Igen, néha megáll az ész, hogy az élet mire is képes – képes arra is, hogy sok esetben képtelenek vagyunk elfogadni a másik véleményét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?