Terjed az interneten Eminem új albuma

Hiába a megkülönböztetett biztonsági intézkedések a stúdióban, a sajtó teljes kizárása, a zenei anyagok darabokban tárolása - Eminem új albuma, az Eminem Show megjelenése előtt mégiscsak kijutott a Shady Records trezoraiból, s természetesen az internetre is felkerült.

Hiába a megkülönböztetett biztonsági intézkedések a stúdióban, a sajtó teljes kizárása, a zenei anyagok darabokban tárolása - Eminem új albuma, az Eminem Show megjelenése előtt mégiscsak kijutott a Shady Records trezoraiból, s természetesen az internetre is felkerült.

Eminem új albumát minden idők legszigorúbb biztonsági intézkedései védték. A rapper nemrégiben elmondta az NME-nek, hogy még saját kiadóján belül is csak annyi felvételt tároltak, amiennyi feltétlenül szükséges volt, s még a terjesztő Universal sem kapott másolatot belőle.


Eminem még azt is vállalta, hogy a sajtó képviselőit a Shady Records épületébe hívja az albumot meghallgatni, csak hogy ne kelljen másolatokat kiadnia a kezéből. Hiába.

A lemez hivatalosan június harmadikán jelenik meg. Az MTV értesülései szerint eközben New Yorkban 5 dollárért már hozzá lehet jutni a színes borítójú, az eredetivel teljesen megegyező tartalmú és kinézetű lemezhez. Arról pedig mindenki maga is könnyen meggyőződhet, hogy az album az internetes fájlcserélő rendszerekben is elérhető.

Eminem szóvivője szerint már annak is örülni lehet, hogy a netes megjelenés mindössze három héttel a hivatalos előtt következett be. Ez ugyanis messze alulmúlja a zeneipari átlagokat.

Az Eminem Show kiszivárgása persze messze nem egyedi eset. Alig néhány héttel ezelőtt az [origo] is hírt adott egy hasonlóan régóta várt album feltűnéséről az interneten. Az Oasis következő albumát, a Heathen Chemistryt már három hónappal a tervezett boltokba kerülése előtt bárki meghallgathatta, s bizony a biztonsági intézkedések a Korn Untouchables című új korongjánál sem bizonyultak megfelelőnek.

A lemezekkel kalózkodók ugyanakkor messze nem okoznak akkora károkat, mint azok, akik megjelenésük előtt a hatalmas költségvetéssel készülő mozifilmeket hozzáférhetővé teszik. Legutóbb például a Klónok támadásának digitális kamerával rögzített változata tűnt fel az interneten, nem kevés bosszúságot okozva a Lucasfilmnek.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?