Vélemény

Tartalékainkról

Éppen tönkrement egy tank, amikor Bandika és Ervin kimentek a patakhoz. Ez volt az a patak, amelyből télen kivágtak egy hatalmas, fagyott szeletet, amelyet hazavittek, hogy megmelegítsék.
Veres István

2021. május 31. 08:14

pedro
(Fotó: pluska.sk)

Persze az egészből nem lett semmi, most viszont átszellemülten nézték a megbízható ütemben csörgedező vízfolyást, meg azt, hogy megbízható csörgedezésével mennyi növénynek, állatnak és rovarnak biztosít élőhelyet. Jön már a drágaság – törte meg a csöndet Bandika. Ervin nem értette, miről van szó, és arról sem tudott, hogy Bandika az elmúlt időszakban nőügyekbe keveredett volna. Így hát nem szólt, inkább az égerfák gyökereinél ügyeskedő hódpatkányt figyelte. Hogy minden drágul, azt mondják – folytatta Bandika. Elmondta, hogy értesülései szerint a világon minden, de minden drágulni fog, az építőanyagoktól kezdve a babatápig. Azt is elmondta, hogy szerinte hiba volt nyilvánosságra hozni, hogy a járvány alatt a lakosság hatalmas anyagi tartalékokat halmozott fel. Nem jártak színházba, moziba, sem koncertekre, könyvesboltba sem, hát a sok pénz, amelyet a kultúra oltárán korábban elégettek, most mind mind megmaradt. Megtudták ezt az építőanyag- és babatáp-üzemek, több se kellett nekik, mindent drágábban adnak a járványra hivatkozva – fejezte be okfejtését Bandika.

Ervin kihúzott a szárából egy csomós ebírt, és elkezdte rágni. Szabadjon elmesélnem egy igaz történetet – kezdte a szakmailag megalapozott választ. 1993-ban gyerek voltam, de azt azért már felfogtam, hogy Csehszlovákiának annyi. Nem sírtam miatta, de nem is örültem neki. Voltak nagyobb bajok is, például hogy minden drágult, akkor is. Az egyik ismerősöm, egy negyedikes lány azt mondta, a drágulás annyira kegyetlen dolog, hogy még az is elképzelhető, hogy amikor mi felnőttek leszünk, egy csomag rágógumi száz koronába fog kerülni. Miközben ugye akkortájt került nagyjából öt koronába. Ettől én akkor nagyon megijedtem, sírtam is talán. Ahogy teltek az évek, megtapasztaltam, hogy könnyeim nem voltak hiábavalóak. Ha átszámítjuk, tényleg majdnem száz korona egy csomag rágó. Csak egyetlen egy dologgal nem számoltam. Mivel? – kérdezte ijedten Bandika. Azzal, hogy felnőttként nem fogok rágógumizni – dobott egy csigaházat a vízre Ervin. Bandikának nem tetszett a bölcsesség. Ezzel most azt akarja mondani, hogy a drágulás igazából hasznos, mert legalább nem veszünk annyi hülyeséget? Ervin feltekintett egy ritkuló kondenzcsíkra, majd letekintett a fűbe ismét. Olvassa el Dosztojevszkijtől A játékos című regényt, aztán megérti, miről szólnak ezek a dolgok. Majd télen – felelt Bandika, és otthagyták a patakot.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Kalinák

Összefoglaltuk Ficóék megfigyelési botrányának részleteit

A Szövetség tegnap tárgyalt a kulturális tárcával a közmédiára (RTVS) vonatkozó törvény módosításáról⋌(Somogyi Tibor felvétele)

Napirendre kerül a Csemadok-törvény, a Szövetség több nemzetiségi adást szeretne

koronavírus-vakcina
Frissítve

Az 55 éven felüliek már jelentkezhetnek a harmadik oltásra

Sorento

GALÉRIA: Miért ez a legdrágább Sorento?

Felgyorsítaná az értékelési folyamatot a megyei önkormányzat (A Nagyszombat Megyei Önkormányzat felvétele)

Félmillió euró a régiófejlesztésre Nagyszombat megyében

Új Szó

Miről ír a szerdai Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.