Tárgyalnak az egyházzal

A cseh katolikus püspökök készen állnak arra, hogy új és közvetlen tárgyalásokat folytassanak a kormánnyal a cseh állam és a katolikus egyház, valamint az egyházak viszonyának átfogó rendezéséről – jelentette be Martin Horálek, a Cseh Püspöki Konferencia szóvivője kedden este a katolikus egyházi mél

A cseh katolikus püspökök készen állnak arra, hogy új és közvetlen tárgyalásokat folytassanak a kormánnyal a cseh állam és a katolikus egyház, valamint az egyházak viszonyának átfogó rendezéséről – jelentette be Martin Horálek, a Cseh Püspöki Konferencia szóvivője kedden este a katolikus egyházi méltóságok tanácskozása után.

Jandák-javaslat

A katolikus egyház, a kisebb egyházak és a kormány közvetlen tárgyalását Vítězslav Jandák új cseh kulturális miniszter a múlt héten javasolta, miután a párbeszéd már évek óta akadozik, s az egyházi kárpótlás és finanszírozás kérdését az eltérő vélemények miatt máig sem sikerült lezárni. A nézetkülönbségek következtében a prágai parlament a Csehország és a Vatikán között létrejött államközi szerződést is elutasította, s a korábban elfogadott egyházi törvénnyel pedig senki sem elégedett.

Klaus is bírálta

A cseh–vatikáni szerződést a parlament két éve lényegében azért utasította el, mert az a honatyák szerint a többi egyháztól eltérően kivételezett helyzetet biztosítana a katolikus egyháznak, s ez ellenkezik az alkotmánnyal. A szerződést Václav Klaus államfő is élesen bírálta, és elfogadhatatlannak minősítette. Az egyházi törvénnyel pedig az a probléma, hogy a parlament nem hajlandó elfogadni a katolikusok javaslatát, hogy az egyházi karitatív intézményekre külön szabályok vonatkozzanak. A politikusok többsége ugyanis azt állítja, az ilyen intézmények ugyanolyan civil szervezetek, mint bármilyen más világi civil szerveződés, s alkotmányellenes lenne, ha rájuk valamiféle külön szabályok vonatkoznának.

Szakértői bizottság

A kulturális miniszter javaslata szerint a kormány szakértői bizottságot állít fel, amely a Cseh Püspöki Konferenciának és az Egyházak Ökumenikus Tanácsának hasonló bizottságával megpróbál megoldást találni a fennálló problémákra. „Ez számunkra elfogadható, hiszen mi már a múltban is a tárgyalások hívei voltunk” – jegyezte meg Horálek. Csehországban az egyházak mint szervezetek a kulturális tárca hatáskörébe tartoznak.

Nagyobb befolyás

Az alapvető, gyakorlatilag a rendszerváltás óta folyó vita az állam és a katolikus egyház között van, amely a mindenkori kormányzat szerint többet, s nagyobb befolyást követel magának, mint amilyen a valódi súlya a mai cseh társadalomban. Ezt az álláspontot képviselték a korábbi jobbközép kormányok, s ezt képviseli a mai balközép kabinet is. A katolikus egyház mellett egyedül a 8-9 százalékos választói támogatást élvező Kereszténydemokrata Unió – Csehszlovák Néppárt áll ki. A cseh lakosság majdnem 60 százaléka hivatalosan is ateistának vallja magát. (kes)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?