Tánccal az erőszak ellen

V-day

V-Day – ami február 14-én a Valentin-napot jelenti, 1998 óta a nők elleni erőszak felszámolásának szimbóluma is.

Eve Ensler amerikai írónő, A vagina monológok című, kultikussá vált könyvének megjelenése nyomán alakult ki a V-nap mozgalma, amely angolul még Violence Day, Victory Day, Vagina Day néven is ismert, és Egymilliárd nő ébredésének is nevezik. Célja felhívni a figyelmet arra, hogy a világon minden harmadik nőt ér élete során erőszak, és hangosan tiltakozzon ez ellen.

A Föld lakosságára lebontva ez éppen egymilliárd nőt jelent – ezért az Egymilliárd nő elnevezés –, értük táncol február 14-én minden évben a világ több mint 200 országában idős, fiatal, városban, falvakban, sportcsarnokban és a szabad ég alatt. A zeneszám (minden évben más) és a koreográfia az interneten is elérhető, bárki megtanulhatja és eltáncolhatja, ezzel fejezve ki támogatását.

A globális figyelemfelhívó akció mára mozgalommá vált, és különféle módon lehet csatlakozni az egész év folyamán. Akár egy színházi felolvasóest formájában is, amellyel az egész történet huszonegy éve elkezdődött, amikor Eve Ensler A vagina monológok című darabját először adták elő. A szöveg azt a kettős mércét érvényteleníti, miszerint kultúránkban a fallosz a hatalommal, a dicsőséggel egyenlő, míg a női nemi szerv szégyellnivaló, és nem illik a nevén nevezni.

A darab megírására az írónőt valós beszélgetések inspirálták, célja az volt, hogy autentikus pozitív és negatív női tapasztalatokat mutasson be az önmegismeréstől és a szexuális felszabadulástól a nemi erőszakig. Különböző korú és kulturális hátterű nők mesélnek a darabban vaginájukhoz való viszonyukról. Már az első előadások hatalmas sikert arattak, sztárok vállalták a szereplést, és minden alkalommal további történeteket ismert meg a szerző, mert az előadások után több nő kereste meg, hogy a saját történetét elmondja. Eve Ensler azóta több könyvet írt e történetekből válogatva, amelyek megdöbbentő tényekkel szolgálnak a női test kiszolgáltatottságáról. Magyarországon és Szlovákiában is bemutatták a darabot, szintén sztárszereplőkkel.

A V-Day arra biztatja a nőket, hogy tudatosítsák: a testi épségük, a szabadságuk, az önrendelkezésük elidegeníthetetlen emberi joguk. A testükkel csak és kizárólag ők rendelkeznek: a nemi erőszaknak, a nemiszerv-csonkításnak, a reproduktív jogok csorbításának, a nemiszerv-plasztika veszélyes divatjának, az elkövetőmentegetésnek, az áldozathibáztatásnak, a nők és lánygyermekek minden típusú bántalmazásának meg kell szűnnie!

Ezért táncolt az idei Valentin-napon is a világ. Szlovákia és Magyarország nőjogi szervezetei is aktívan bekapcsolódnak, akár tánccal, akár felolvasóestekkel, beszélgetésekkel. A szerelmesek napján tehát arra is van lehetőség, hogy kifejezzük támogatásunkat azoknak, akiket gyakran éppen a hozzájuk legközelebb állók bántalmaznak.

Bolemant Lilla

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?