TALLÓZÓ

CSEH SAJTÓ
Josep Borell, az Európai Parlament elnöke védelmébe vette a testület két képviselőjét, aki a múlt héten bírálta Václav Klaus nézeteit az európai alkotmányról. A cseh államfő kérését, hogy a képviselők kérjenek tőle bocsánatot, mert megsértették az Európai Unió egyik szuverén államát, Borell elutasította.

CSEH SAJTÓ

Josep Borell, az Európai Parlament elnöke védelmébe vette a testület két képviselőjét, aki a múlt héten bírálta Václav Klaus nézeteit az európai alkotmányról. A cseh államfő kérését, hogy a képviselők kérjenek tőle bocsánatot, mert megsértették az Európai Unió egyik szuverén államát, Borell elutasította. „Ön nagy erővel és meggyőződéssel terjeszti elő személyes érveit az alkotmányos szerződés ellen. Más politikusok hasonló erővel és meggyőződéssel ezekkel egyetérthetnek, vagy el is utasíthatják őket”– írja Borell. Roca Vidal-Quadras, az Európai Parlament alelnöke, valamint Jo Leinen, az EP alkotmányügyi bizottságának elnöke bírálta szokatlanul élesen a cseh elnököt. „Alkotmányellenes érvei elfogultak, félrevezetők és hazugok” – jelentette ki a konzervatív Vidal-Quadras. „Kár lenne, ha ezen euroszkeptikus miatt és a félrevezető kampány következtében a Cseh Köztársaság elszigetelődne az európai politika peremén” – tette hozzá a szocialista Jo Leinen. Mindketten azt állították, hogy Klaus véleménye árt Csehország nemzetközi tekintélyének. Úgy látják: ő az egyetlen az európai uniós államfők között, aki ilyen élesen szembehelyezkedik az európai alkotmánnyal. Vidal-Quadras értelmetlennek minősítette Klaus azon nézetét, hogy az európai alkotmány elfogadása egy európai szuperállam létrejöttéhez fog vezetni. Leszögezte: ha Csehország jóváhagyja az európai alkotmányt, az elnöknek le kellene mondania. Klaus álláspontja azonban Csehországban is csak pártja, a jobboldali Polgári Demokratikus Párt köreiben talált támogatásra, míg a többi párt, politikus és a prágai média is elutasította. „Klaus bírálata nem jelenti a Cseh Köztársaság megsértését. Mindenki a saját nevében beszélt” – jelentette ki Lubomír Zaorálek, a képviselőház szociáldemokrata alelnöke. (-kes)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?