TALLÓZÓ

OROSZ SAJTÓ
Több orosz lap tegnap felvetette a hatalom felelősségét a beszlani tragédia után. A Moszkovszkij Komszomolec szemére vetette a hatóságoknak, hogy a „hazugságok szakadatlan folyamával” traktálták az oroszokat az utóbbi két hét, közel félezer halálos áldozattal járó terrorakcióiról.

OROSZ SAJTÓ

Több orosz lap tegnap felvetette a hatalom felelősségét a beszlani tragédia után. A Moszkovszkij Komszomolec szemére vetette a hatóságoknak, hogy a „hazugságok szakadatlan folyamával” traktálták az oroszokat az utóbbi két hét, közel félezer halálos áldozattal járó terrorakcióiról. „Ötvennégy órai hazudozás a gyermekek halálával végződött” – írta a Russzkij Kurjer, nem zárva ki, hogy az iskola ostromát nem a terroristák provokálták ki, hanem a belügyi erők. A Nyezaviszimaja Gazeta szerint az orosz nép annyira megosztott, az embereket annyira elidegenítették egymástól, hogy nem lehet nemzetnek nevezni. Az egyszerű polgárok és a mindenható hatalom közötti szakadékot feneketlenné tette, hogy a hatóságok még annak sem látták szükségét, hogy a túszok rokonainak beszámoljanak. A Kommerszant szerint a hatóságok azért emlegetik az iskolafoglaló kommandó nemzetközi jellegét és esetleges al-Kaida-kötődését, hogy úgy állítsák be, mintha a gyerekek nem a Csecsenföldön tíz éve folytatott háború miatt haltak volna meg, hanem a nemzetközi terrorizmus Oroszország elleni támadása miatt. A Nyezaviszimaja Gazetában Vlagyimir Rizskov független képviselő felvetette Vlagyimir Putyin elnök politikai felelősségét is (a Szövetségi Biztonsági Szolgálat vezetője és a belügyminiszter mellett). „Az elnök óriási, személyes hatalmat kapott: a parlament, a pártok, a tömegtájékoztató eszközök másod-, harmad-, negyedrangú szerepre kényszerültek, függetlenségüket gyakorlatilag felszámolták. Arra kapott megbízást, hogy teremtsen rendet az országban és szavatolja az emberek biztonságát. Ma látjuk, hogy ezt a szerződést megszegték” – írta a liberális Rizskov. A Moszkovszkij Komszomolec egy másik írása szerint egy demokratikus országban milliók vonulnának az utcára, és nyomban lemondatnák az ilyen hatalmat. A liberális Novaja Gazeta még tovább ment. Úgy véli, a kormányon lévők és a terroristák feladata közös: félelmet kialakítani a polgárokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?