AL-HAJAT
Szíriának és Iránnak meg kell akadályoznia, hogy a két ország területéről Amerika-ellenes fegyveresek jussanak be Irakba – szögezte le az amerikai külügyminiszter-helyettes.
TALLÓZÓ
Szíriának és Iránnak meg kell akadályoznia, hogy a két ország területéről Amerika-ellenes fegyveresek jussanak be Irakba – szögezte le az amerikai külügyminiszter-helyettes. Richard Armitage a Londonban megjelenő arab lapnak adott interjújában hangsúlyozta: a Damaszkusz és Teherán elleni vádak azon alapulnak, hogy egyik állam sem ellenőrzi határait, így nem gátolja meg a gerillák beszivárgását. „Tisztában vagyunk azzal, hogy ezek igen hosszú határszakaszok, de jóval több erőfeszítést várunk ellenőrzésük érdekében” – jelentette ki. Hozzátette, hogy a szövetséges erőkkel Irakban „olyan lázadó elemek állnak szemben, akik többségükben a régi rezsim hívei”. Az iraki inváziót élénken ellenző Szíriát és Iránt Washington kezdettől fogva az iraki gerillák támogatásával vádolja. Ezért George Bush amerikai elnök május 11-én gazdasági szankciókat rendelt el Damaszkusz ellen. A vonatkozó törvény megtilt minden exportot az élelmiszerek és a gyógyszerek kivételével, befagyasztja egyes szíriai állampolgárok és jogi személyek követeléseit, korlátozza a banki kapcsolatokat. A szankciókról Armitage elmondta, hogy azokat több szakaszban vezetik be: az első – jelenlegi – szakasz nyomásgyakorlást, a követelések világos megfogalmazását és a szíriai kormánnyal folytatott tárgyalásokat jelenti. „Ha Damaszkusz nem vállalja a szükséges kötelezettségeket, akkor a szankciók politikáját fogjuk alkalmazni” – szögezte le az amerikai külügyminiszter-helyettes, hozzáfűzve véleményét: a szíriai kormány nem okult az iraki leckéből és a Baász Párt bukásából.
OBSERVER
Egy népszerű nyugtató nyomait fedezte fel a brit környezetvédelmi hatóság az ország ivóvízkészletében. Az illetékesek szerint olyan sokan használják a gyógyszert, hogy az már kimutatható mennyiségben megjelent a talajvízben és a folyókban. A kormány jelenleg vizsgálja, hogy a szennyezett ivóvíz milyen hatással lehet az emberek egészségére. Az Observer szerint a civil környezetvédők a helyzet mihamarabbi rendezését követelik. Norman Baker, a Liberális Demokrata Párt környezetvédelmi szóvivője szerint olyan kép kezd kialakulni, mintha a gyanútlan tömegeket próbálnák titokban begyógyszerezni. Szerinte igencsak riasztó, hogy jelenleg senki sem foglalkozik az ivóvízbe kerülő nyugtatókkal és egyéb gyógyszerekkel. Egyes szakértők azonban úgy vélik, nincs ok az aggodalomra, mivel a vízben igencsak felhígulhatott a szer, amely valószínűleg a szennyvízből került a folyókba. Az Observer szerint a felfedezés ismét felhívja a figyelmet arra, hogy az orvosok egyre gyakrabban írnak fel depresszió kezelésére alkalmas gyógyszereket. A BBC információi szerint 2001-ben évente kilencmilliószor került a receptekre nyugtató, idén azonban már huszonnégymilliószor.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.