Találkozóhelyként használhatják a terroristák Magyarországot

Konkrét célpontként nem, de találkozóhelyként és pénzügyi tranzakciók lebonyolítási helyeként szerepelhet Magyarország a nemzetközi terrorizmus célországai között - egy tanulmány szerint.

Konkrét célpontként nem, de találkozóhelyként és pénzügyi tranzakciók lebonyolítási helyeként szerepelhet Magyarország a nemzetközi terrorizmus célországai között - egy tanulmány szerint. A Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ által készített jelentésből kiderül, Magyarországon egyetlen terrorszervezetnek sincsen aktív csoportja. A tanulmány készítői szerint számítani lehet arra, hogy a szervezett bűnözői csoportok megpróbálnak beszivárogni az államigazgatásba és a politikába. A szakemberek attól is tartanak, hogy az új bevételi források keresése újabb leszámolási hullámot indíthat el a rivális csoportok között.






Magyarország továbbra sem célpontja a nemzetközi terrorizmusnak - áll a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ (SZBEKK) hétfőn közzétett jelentésében. "Jelenleg egyetlen terrorszervezet sem működtet aktív csoportot az országban" - olvasható a rendőrségi honlapon nyilvánosságra hozott dokumentumban.

A Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ szerint: "Napjaink terrorizmusáról elmondható, hogy képességei jelentősen megerősödtek, ugyanakkor tevékenysége változatlanul rövid távú politikai célok elérése érdekében, félelem- és zavarkeltésre, illetőleg kormányok, kormányzati szervek iránti bizalom megrendítésére irányul."

E szerint a terrorszervezetek finanszírozásban egyre nagyobb szerephez jutnak a velük szimpatizáló magánszemélyek és olyan nem-kormányzati szervek, nemzetközi vállalkozások, szervezetek, melyeket kifejezetten azzal a céllal hoztak létre, hogy rendelkezésre álló pénzeszközeiket terrorcselekmények előkészítésére, végrehajtására fordítsák - olvasható a jelentésben.

Magyarország: találkozóhely, pénztár

A dokumentum összeállítói arra számítanak, hogy konspirált találkozások, tárgyalások lebonyolítása céljából a külföldi terrorszervezetek várhatóan a jövőben találkozóhelyül használják fel hazánkat. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás után a Magyarországon tartózkodó vagy később letelepedő szimpatizánsok a terrorszervezetek anyagi támogatása céljára várhatóan kihasználják a hazai pénzügyi rendszer lehetőségeit.

A terrorszervezetek anyagi-működési bázisukat sok esetben a szervezett bűnözéssel összefonódva biztosítják, és így bevételük jelentős része a szervezett bűnözői körökkel folytatott együttműködésből származik - állítják a jelentés készítői

Aktivizálódó alapítványok - ártalmatlan bevándorlók

A dokumentumból kiderül, hogy iszlám terrorszervezetek jelenléte nem mutatható ki Magyarországon, de: "változásként értékelhető, hogy amíg az elmúlt években az alapítványi kört a financiális problémákkal való állandó küzdelem jellemezte, és működésük ebből következően nem volt intenzív, addig az elmúlt évben néhány alapítvány ismét aktívabbá vált, ami vélhetően annak következménye, hogy különösen az elmúlt év nyarától kezdődően, jelentősnek mondható pénzeszközökhöz jutottak."

A jelentés szerint az al-Kaida szétzúzását célzó nemzetközi terrorellenes fellépések következményeként megtöbbszöröződött az Afganisztánból és Pakisztánból érkező menekültek száma, majd az év második felében megnőtt az iraki származású migránsok száma is. A velük szemben folytatott szűrések, ellenőrzések komoly kockázati tényezőt, illetőleg terrorfenyegetettségre utaló információt nem tártak fel.

A palesztin etnikumról a jelentés megállapítja: a közel-keleti békefolyamat megrekedése, a szinte állandósuló palesztin terrorcselekmények, illetve az arra adott izraeli katonai csapások eddig nem generáltak az érintett térségen kívül terrorcselekményeket. A Magyarországon élő palesztin közösség tagjai ugyan figyelemmel kísérik a palesztin-izraeli konfliktus alakulását, szolidaritásuknak békés tüntetés formájában hangot is adtak, de radikálisabb fellépésre eddig még nem került sor.


A szervezett bűnözés fő támadási iránya hosszú távon is a politikai szféra marad - a jelentés szerint. "A szervezett bűnözés rövid távú céljait tekintve, elsősorban alkalmazkodás és illeszkedés várható a politikai-gazdasági folyamatokhoz, mely egyben kibúvási lehetőségek keresését is jelenti a jogszabályok korlátozó rendelkezései alól. Ez a veszély a jogalkotói munka nagyobb alaposságára és igényességére, lényegében a kikerülhetetlen szabályok megalkotására hívja fel a figyelmet, mivel kizárólag ez garantálhatja a bűnüldöző szervek eredményes fellépésének alapját" - olvasható a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ (SZBEKK) előrejelzésében.

Újabb leszámolási hullám

E szerint a szervezett bűnözés célja újabb és újabb kapcsolatok kialakítása az állami adminisztráció különböző területein. A privatizáció lezárását követően a hazai szervezett bűnözői körök új bevételi források keresése során várhatóan riválisaikkal is versenyhelyzetbe kerülhetnek, ami erőszakos cselekmények újabb sorozatához vezethet.

Tendenciának tekinthető, hogy az orosz és ukrán bűnszervezetek az államigazgatást és a rendvédelmi szerveket is behálózó kapcsolatrendszert igyekeznek kiépíteni. Emellett gazdasági pozíciók megszerzésére törekszenek az EU-integráció előtt álló országokban.

A jelentés szerint számolni kell a bűnszervezeteknek az államigazgatás, a politikai és társadalmi élet különböző szféráiba történő behatolási, kapcsolatteremtési és pozíciószerzési törekvéseinek erősödésével és a velük együttműködő rendvédelmi dolgozók által elkövetett bűncselekmények számának és súlyának növekedésével.

Bűnüldözők elleni provokációk a médiában

Az elemzés szerint a bűnszervezetek jövőben várhatóan még fokozottabban fogják alkalmazni az ellenük fellépő bűnüldöző és ügyészi szervek munkájának és tagjainak lejáratását. Ezek során számítani kell provokációkra, melyben kiemelkedő szerep juthat a médiának.

Egyes bűnszervezetek kellő nagyságú vagyon felhalmozása után várhatóan teljesen áttérnek a legális gazdasági tevékenységre, és a kockázattal járó, illetőleg az erőszakos jellegű bűncselekményeiket "bérmunkában" végeztetik el - áll a jelentésben.

A feltételezések szerint várhatóan növekedni fog a szervezett bűnözői csoportok mellett rendszeresen tevékenykedő szakemberek száma, ugyanis egyre több bűnszervezet támaszkodik jogi és gazdasági szakemberek szakértelmére, elsősorban a befektetésekkel kapcsolatban, de szükség esetén a büntetőügyekben is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?