Vélemény

Szuper Mario visszatér

Olaszországban a kormányválságot lazábban kezelik, mint nálunk, hiszen ritka az olyan olasz kormány, amely ki tud tölteni egy teljes választási ciklust. A jelenlegi politikai válság azonban nagyon rossz időpontban érkezett, a globális koronavírus-járvány Olaszországot egészségügyileg, társadalmilag és gazdaságilag is mélyen megrázta.
Dudás Tamás

2021. február 10. 08:30

draghi
TASR/AP-felvétel

Pont akkor, amikor egy tettre kész kormányra volna szükség, Olaszország kormány nélkül maradt. Matteo Renzi volt kormányfő megvonta pártja támogatását a kormánykoalíciótól, ezzel lemondásra kényszerítve Giuseppe Conte kormányfőt. Mivel senkinek sem sikerült működőképes koalíciót összehozni, Sergio Mattarella államfő talán utolsó esélyként Mario Draghit, az Európai Központi Bank legendás volt elnökét bízta meg kormányalakítással.

Draghit a Nintendo számítógépes játékok hőse után Super Marióként emlegetik, és nagy szerepet játszott az eurozóna egyben tartásában. Görögország pénzügyi összeomlása 2012-ben az egész eurózóna jövőjét fenyegette, és a pénzpiacok cápái vért szimatolva köröztek a valutaövezet körül. Draghi azonban 2012 nyarán egy azóta közgazdasági körökben szállóigévé vált „kerül, amibe kerül” mondattal leszerelte a pénzügyi spekulánsokat, és bebiztosította az eurozóna stabilitását. Ennek köszönhetően 2019-ben közmegbecsüléstől övezve vonult nyugdíjba, de most ismét szükség van Super Marióra, ezúttal szülőhazája szorul sürgős segítségre.

Olaszország ugyan az eurózóna harmadik legnagyobb gazdasága, de ez a gazdaság már hosszabb ideje több sebből vérzik. Az ország gazdasági teljesítménye már a 2009-es globális gazdasági visszaesés óta gyenge, a GDP még 2018-ban sem érte el a válság előtti szintet. A fiatalok munkanélkülisége magasan az eurózóna átlaga felett van, és több patinás olasz bank is sebezhető pénzügyi helyzetbe került. Ebben az állapotban érte Olaszországot a világjárvány, ráadásul a vírus terjedésének első európai központja volt 2020 tavaszán. A Covid-19-nek már több mint 91 ezer halálos áldozata van az országban, és gazdasága 2020-ban 8,9 százalékos gazdasági csökkenést könyvelt el. Olaszország már így is jelentős államadóssága 2020 végére meghaladta a GDP 160 százalékát, és a következő években ez várhatóan még tovább növekszik.

Super Mariónak hosszú karrierje minden tapasztalatára és presztízsére szüksége lesz, ha működőképes kormányt akar összehozni. Mivel az olasz politikán kívülről érkezik, egy szakértői kormányról van szó, melynek a politikai pártok támogatására lesz szüksége. A tárgyalások még korántsem zárultak le, de úgy tűnik Draghi aurája és tárgyalóképessége elegendő ahhoz, hogy a legádázabb politikai ellenfeleket is egy asztalhoz ültesse. Nem mellékes Draghi kiterjedt brüsszeli kapcsolatrendszere sem, mely nagy segítség lehet az uniós újjáépítési alap milliárdjainak lehívásánál.

A Demokrata Párt már jelezte, kész támogatni Draghi kormányát, és várhatóan a Matteo Renzi által vezetett Italia Viva sem áll az új kormány útjába. Azonban ez önmagában nem elég, az 5 Csillag Mozgalom támogatása nélkül a kormányzás több mint bonyolult lenne. Bennfentes információk szerint az 5 Csillag parlamenti képviselői között nincs egyetértés, de a párt vezetése a gyenge támogatottsági adatok miatt tart az előrehozott választástól. Hasonló Matteo Salvini pozíciója is, így szintén nem zárkózik el egy Draghi-kormánytól. A legfontosabb olasz politikai szereplők feltehetően arra játszanak majd, hogy a már politikai ambíciók nélküli, idősödő Super Mario elvégzi a szükséges nehéz munkát, a gyümölcsét pedig a következő választáskor ők aratják le.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
étterem

Tömegesen tűnhetnek el a kedvenc éttermeink

Zuckerberg

A Facebook érának vége, ez lesz a cég új neve

utazás k

Őszi akciós utazások – hova utazhatunk 19-50 euróért?

studio

Új Szó-stúdió: Szakértőkkel az oktatási reformról

Robert Fico
Frissítve

Fico szerint Čaputovának nincs más választása, mint eldöntenie, melyik oldalra áll

Drága örökösök: megtartani vagy eladni?

Drága örökösök: megtartani vagy eladni?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.