Szomorújáték

Ha mindezt lefordítjuk, az egyszerű választó azt dekódolhatja, hogy a jobboldali koalíció bizonytalanságot hoz az ország életébe, a stabilitást csakis Robert Fico képes biztosítani. A koalíció saját ügyetlenségével bizonyítja, a volt kormányfőnek volt igaza a választások után: ez egy tákolmány.

Az a paradox helyzet állt elő, amit egyébként sejteni lehetett a koalíció megalakulásakor is: a miniszterelnök mögött három párt és két kisebb csoport, amolyan besikerült gyerek áll, s egyetlen párt nehezíti folyamatosan Radičová helyzetét: saját pártja.

Ha a koalíció összevonja az eurómentőöv támogatásáról szóló szavazást a kormány iránti bizalmi indítvánnyal, öngyilkosságot követ el. E kamikaze akcióval Fico visszatérését hagyja jóvá. Az SaS szemére lehet vetni ugyan, hogy nem támogatja csőd szélén álló, felelőtlen országok megmentését, de ehhez joga van. A mentőöv nem része a kormányprogramnak, sem a koalíciós szerződésnek, vagyis nincs mit rajtuk számon kérni, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a kormányprogramban szereplő egyéb pontokat sem teljesítette egyelőre a koalíció, mert bár papíron vannak, de nincs rá politikai akarat. A jó öreg politikai akarat.

Itt valószínűleg valami másról van szó, mint a mentőövről. A háttérben olyan játszmák folynak, ellentétek generálódnak, amelyeket a mentőöv alá rejtenek. A Dzurinda–Mikloš tandem játszmája tiszta: vagy széles mosollyal parolázhatnak európai partnereikkel, ha jóváhagyja a parlament a mentőövet, vagy megszabadulnak végre az utált miniszterelnök asszonytól. Még úgy is, ha a tákolmány összedől, és jön Fico a tíz gigabájtos stabilitásával.

Mintha már mindenki a választási kampányra készülne. A kormánypárti szavazó egyetlen momentumban bízhat: a hatalom kohéziós erejében. Szomorú, nagyon szomorú.