Szombaton volt november 17.

<p>Feltehetőleg kevesen számítottak ilyen eredményekre a szombati önkormányzati választásokon: komoly meglepetések, új arcok, s az éjszaka diadalmas zárásaként Pavol Paška távozása.</p>

Huszonöt évvel a rendszerváltás után megmutatkozott, hogy tudunk élni a demokráciával, van értelme kinyilvánítani a véleményünket.

Pár nappal korábban Szlovákia sokkal vigasztalanabb helynek tűnt: a Smer leváltott egy bábminisztert, hogy a helyére rakjon egy másikat, miközben a kormányzati szintű korrupció fő felelősei zavartalanul folytatták ténykedésüket. A jobboldal a saját maga válságával küzdött, az államfő, akitől annyian vártak sokat, belekeveredett a mindennapi politikába.

Ehhez képest a választásokon akadtak pozitív impulzusok. Nem a részvétel, nem is egy-egy párt bukása (az SDKÚ egyre kevesebbeknek hiányzik), hanem helyi, reményt keltő sztorik éltetik, hogy huszonöt év múltán is működik még a demokrácia az országban. Optimizmusra ad okot a helyi aktivisták jó szereplése, a politikának és közéletnek új irányt szabni akaró személyiségek feltűnése. Ezek azt mutatják, hogy helyi szinten még meg tudjuk ítélni, mi a jó és mi a helytelen, kik az elfogadható jelöltek és kik azok, akik méltatlanok a tisztség(ük)re.

Szlovákia számára a választások legnagyobb tétje az volt, sikerül-e bebetonoznia magát a Smernek a következő négy évre helyi szinten (és ezzel párhuzamosan mennyire semmisül meg a jobboldal). Az eredményekből az tűnik ki, hogy a társadalom még képes kritikusan szemlélni, mi történik körülötte, a demokrácia pedig öngyógyító rendszer – ha hosszú távon is, de kilöki magából az alkalmatlanokat. A Smer vitte a kisközségeket, de a nagyvárosokban már akadtak problémái. A nagyszombati Peter Bročka polgári aktivistaként tudott nyerni, egy megyeszékhelyen, úgy, hogy csak egyetlen óriásplakátja volt, Pozsonyban egy viszonylag új arc sikerének örülhet a jobboldal.

A Smer a választások előtt Zsolna adósságának kormányzati átvállalásával egyértelmű üzenetet küldött a választóknak. Ennek fényében még örvendetesebb a kormánypárt kudarca néhány nagyvárosban. És biztosan lecsapódtak az egészségügyi korrupciós botrányok, Paška támadása kifizetődött az új pártok számára. Most csak az a kérdés, miként gazdálkodik a jobboldal a függetlenek körében felhalmozódó erkölcsi tőkével. Nem először történik ilyesmi, Andrej Kiska államfővé választása vagy a Smer egyes megyékben tavaly ősszel elszenvedett vereségét követően is hatalmi átrendeződésre számíthattunk, de a jobboldali pártok akkor inkább egymásnak estek. Most is megvan mindennek a kockázata, hiszen a most tüntetéseket szervező új kispártok és a régi jobboldali pártok (Híd, SDKÚ, KDH) közti különbség adott.

És mit mondanak a választások szlovákiai magyar szemszögből? A megújulás elérhető, az összefogásnak pedig sokszor van értelme. De csak akkor, ha az erkölcsi mondanivaló mögött valóban ott állnak a megfelelő személyek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?