Szőke, zöld szemű, roma

A kislány is roma, de valóban nem saját szülei nevelték, s az azóta felkutatott bulgáriai édesanyja tudta, hogy hol van. A történet érdekes módon mutatott rá néhány kérdésre az európai romák sorsával kapcsolatban. Egyrészt, ott van a vizuális megkülönböztetés. Maria azért került a figyelem középpontjába, mert nem néz ki romának. Ha lehet hinni a bulgáriai sajtónak, azért, mert albínó, ahogy több testvére is. Bár Európában szeretünk magunkra úgy gondolni, mint akik az emberek közötti eltéréseket a kultúrával magyarázzák, a biológiai jegyek még mindig nagy szerepet játszanak értékelésünkben. Vajon egy szőke házaspár kreol gyermeke is ugyanilyen – helyenként hisztérikus – reakciót váltott volna ki? Vajon a telepen lévő többi gyerek – a sötétebb bőrűek – mindannyian a saját szüleikkel élnek, vagy ők is hasonló cipőben járnak, mint Maria? Ez utóbbi érdekel valakit? Másrészt, ott vannak a nincstelen – K-Európában általában roma – közösségek egyes morálisan és törvényileg is elfogadhatatlan viselkedésmintái. Maria – bár anyja tagadni próbálja – munkaerőként érkezett új, görög családjához, olivát szedni. Most négyéves, de már van két fiatalabb testvére, meg hét idősebb. Esete nyilván nem egyedi. Sokat hallani arról, hogy az emberkereskedelem, a prostitúció, a rabszolgamunka változatlanul virágzik K-Európában. Elhiszem, hogy van az a szegénység, amikor az ember átlép bizonyos korlátokon. De ezeken a korlátokon soha, de soha nem lenne szabad, ez az a zóna, ahová a szolidaritás és a megértés nem terjedhet ki. A családtervezés magánügy, a vállalt gyerekek emberi méltóságának sárba tiprása közügy. Harmadrészt, most, hogy a sajtó kilátogatott arra a nyomortelepre, ahol Maria családja él, hirtelen a testvérei adoptálása, a család megsegítése és hasonló próbálkozások kerültek középpontba. Értem én, hogy az ember azon segít, aki a szeme előtt van, de ez nem több a lelkiismeret fals megnyugtatásánál. Mintha eddig nem tudta volna a bolgár közvélemény, hogy ezek a telepek léteznek, több ezer ilyen családdal. (Ahogy Szlovákiában is.) A fenti folyamatok – a többségi társadalom kitartó etnikai profilációja és szándékos ignoranciája, valamint a legszegényebb roma közösségek innen nézve felelőtlen életszervezése – rendszerszerűen termelik ki a Mariáéhoz hasonló történeteket. Erről beszéljünk, és ne a konkrét családról. A szőke, zöld szemű lány megragadta az emberek fantáziáját, és teret adott arra, hogy ezekről a roppant kínos, szőnyeg alá söpört ügyekről európai szinten, komolyabb érdeklődés mellett lehessen beszélni. Hogy mást ne mondjak: nincs mit csodálkozni azon, hogy az Európából más kontinensekre küldött segélyek hatásfoka alacsony, ha még házon belül, itt a kertek alatt sem sikerül méltóságteljessé tenni minden gyerek életét.