Szlovákiai magyar dilemma

A helyzet természetesen összefügg az elmúlt hónapokban „magyar összefogás” címszó alatt előadott színdarabbal is, melynek még mindig nincs vége. 

A kialakult káoszt nyilván érzékelték a szlovák pártok is, és elkezdték felfedezni Dél-Szlovákiát. Nem véletlenül alakult meg a Progresszív Szlovákia magyar platformja, és nem véletlenül kacsingat csábítóan Igor Matovič az MKP-ra.

Ezek a kezdeményezések válaszreakciók a Híd és az MKP meggyengülésére, és azt ígérik, hogy azok kudarca esetén is helyet biztosítanak a magyarságnak a parlamentben.

A PS-t leginkább a remény élteti, hogy jobbak lesznek, mint a mostaniak, Matovič pedig már megmutatta, mennyit érnek neki a magyar iskolák, így nem csoda, ha sokan gyanakodva tekintenek erre a megoldásra.

A szlovák formációk irányában fellépő kétségeket leginkább a „miért tenne értünk bárki bármit, aki nem szlovákiai magyar?” kérdés foglalja össze, ami – lássuk be – száz év tapasztalatából építkezik.

A más pártok listáján való indulás lényegében az etnikai politizálás elvének feladását is jelentené. Ez az MKP számára elvileg elfogadhatatlan – ezért is lenne érdekes, ha megegyeznének végül Matovičcsal. A Híd már egy ideje kísérletezik valami hasonlóval, szlovákok és a kisebbségek közötti falak lebontásával, nem is eredmények nélkül. Egy normálisan működő társadalomban, ahol az egyéni és kisebbségi jogok biztosítva vannak, egy ilyen modell vonzónak és előremutatónak tűnhet. A gyakorlatban azonban inkább azt látjuk, hogy ott vannak eredmények, ahol azokat kibirkózzák.

A magyarság sokáig az egységes és fegyelmezett választói tömb szinonimája volt Szlovákiában: a magyarok mindig megjelennek a szavazóurnánál és általában a helyes ügy (pl. EU-csatlakozás) mellé állnak. Mára ebből a nimbuszból nem maradt túl sok. 

Dél-Szlovákia az alacsony részvétel és a politikai érdektelenség vidéke lett, egy önmagába zárkózó közösségé, amely ugyanakkor még mindig inkább Európa felé fordulna, ha hagynák (lásd köztársaságielnök-választás). 

A szlovák pártokra való átszavazás mindig is jelen volt a közösségünkben, most azonban új helyzet állt elő. Jelenleg ugyanis ténylegesen úgy tűnik, hogy jövőre magyar képviselet nélküli parlament fog megalakulni. Aki eddig is szlovák pártra szavazott, azt ez valószínűleg nem érdekli, de aki nem, az komoly dilemma előtt áll. Szavazzon magyar pártra (kockáztatva ezzel, hogy a voksa elveszik), vagy voksoljon egy számára szimpatikus szlovák alakulatra (amelynek listáján esetleg magyarok is vannak)? Ezzel ugyan lead egy érvényes szavazatot (és ha minimális mértékben is, de az általa elképzelt irányba löki az országot), de a magyar képviselet hiányának előidézőjévé válhat. Mert mi van, ha pont ez az egy szavazat hiányzik? Frusztráló az egész helyzet, és félek, hogy sokak válasza az lesz az egészre, hogy el sem mennek szavazni.

Hogy a szlovák pártokra való átszavazás esélye valós, azt nemcsak a szóbeszéd erősíti meg, hanem már a köztársaságielnök-választáson is láttuk. Hiába volt magyar jelölt is, Bugár Béla, a magyarlakta területeken is Čaputová tarolt. Igen, az államfőválasztás más tészta, mint a parlamenti választás, de tendenciákat azért ki lehet olvasni belőle. És aki egyszer már szavazott szlovák jelöltre és nem csalódott, az másodszor könnyebben megteszi. A kialakult helyzet ellen leginkább a pártjaink tehetnek.

Ideje kimenni az emberek közé és programot mutatni, érvelni amellett, hogy miért ők jelentik a megoldást.

Igen, a szlovákiai magyar választó szavazókedve megkopott, de ez főleg azért van, mert csak négyévente jut a politikusok eszébe. Hogy most a magyar ígéretek mellé néhány szlovák is érkezett, azt néhányan már észre sem vették.