Szlovákia válaszút előtt

Bár még van ideje a koalíciónak a tárgyalásra, kompromisszumra, elutasította. Arról volt szó, hogy Szlovákia hagyja jóvá a mentőövet – ezáltal nem gátolná az eurózóna többi országát –, de arról, hogy a pénz melyik országba kerülne, külön-külön döntenének, s lenne vétójog. Ez azt jelenti, hogy a kompromisszum csak alap, és ki kellene egészíteni, vagy egy újabbat kitalálni, hogy az SaS szavazhasson róla, anélkül, hogy csorbulna a tekintélye. Egyelőre nem tudni, sikerül-e, csak a politikusokon múlik, senki máson.
Ha viszont nem egyeznek meg, valószínűleg élnek az alkotmánytörvénnyel, mely alapján összekapcsolhatják a kormánnyal szembeni bizalmatlansági szavazást másról való szavazással. Ez az utolsó eszköze annak, amivel a kormány keresztülviheti a parlamentben a javaslatát. Egyik párt sem akarja a Fekete Pétert, mert felelősséget vállalni saját kormányuk bukásáért nem semmi. Lassan elkezdődik a harc azért, kié marad. Az SaS azt mondja, a kormánykoalíciót az dönti meg, aki a két témát összekapcsolja, tehát gyakorlatilag a kormány, amelynek része, és amelynek kizárólagos döntési joga van. A többi három pedig azt mondja, a kormány bukását az a párt okozza, amely nem szavaz neki bizalmat. A másik csoportnak van igaza, mivel annak, ha a kormány bizalmatlansági szavazást indítványoz a parlamentben, nincs alkotmányjogi következménye, csupán akkor, ha a parlament nem tesz eleget a kérésnek.
A vita egyébként is fölösleges – a kormány esetleges bukásáért mindegyik koalíciós párt felelős lesz. Miként az ország további sorsáért is. Hogy milyen lesz, az újkori történelem mutatja. Szlovákiában két kormány bukott meg – az első után Vladimír Mečiar került hatalomra, a második után Robert Fico.
Azt gondolom, az országnak jobb lenne, ha a koalíció mégis megegyezne – az embereknek árt, ha a politikusok csak akkor viselkednek normálisan, akkor gondolkodnak józanul, amikor már minden más lehetőséget kihasználtak.
Juraj Hrabko