Szlovák–magyar (v)iszony

A választások után többen előre jelezték, hogy érdekes konstelláció állhat elő, hiszen két olyan politikus (Orbán és Fico) találkozik, akik közül egyiktől sem áll távol a keménykedés. Orbán mögött a kétharmados, Fico mögött a több mint 50 százalékos, egyszínű parlamenti többség. A múlt heti Martonyi–Lajčák találkozó, és a korábbi Orbán–Fico megbeszélés alapján furcsa következtetéseket vonhatunk le.

A szlovák–magyar kapcsolatok igazán sohasem voltak jók, a két nemzet politikusai, diplomatái sohasem akarták, vagy nem is tudták megérteni és elfogadni a másik oldal érvelését nagyon sok témában. Valahogy már a premisszáknál gond van. Az aktuálpolitikai, kisebbségi témáktól elvonatkoztatva talán két ügy képezi hosszú ideje folyamatosan vita tárgyát, s bár ezek megbeszélésekor komolyan félre lehetne tenni a nemzeti kérdést, s nyugodtan meg lehetne bennük egyezni, nem képesek rá. Sem Bős–Nagymaros kérdésében, melyről már közel húsz éve vitatkozik a két ország, sem a tokaji borvidék kérdésében nem képesek olyan egyezségre jutni, mely mindkét félnek hosszú távon, vagy legalább az aktuális kormányon túlmenő időszakra elfogadható volna. Ha ilyen, szinte pusztán technikai jellegű kérdésekben sem tudnak dűlőre jutni, nehéz elképzelni, hogyan lehet megegyezni mondjuk egy kettős állampolgárság szintű kérdésben.

A múlt heti Martonyi–Lajčák találkozót is ezt mutatta. Mivel mindkét oldalon jó mélyen beásták magukat a lövészárkok mögé, s egyelőre csak újabb úgynevezett szakértőket küldenek a vegyes bizottságokba, mindenki nyugodt lehet, hogy ebben a témában sem lesz elmozdulás egy darabig. Némi segítséget jelentene, ha a magyar kormány mondjuk felvenné a kapcsolatot a Híddal, s így a szlovákiai magyarok parlamenti képviseletén keresztül is lenne némi rálátása a szlovák eseményekre, de egyelőre esze ágában sincs ilyen lépést kezdeményezni. Így marad a hazai és Kárpát-medencei médiapufogtatás. Ahhoz viszont a jelenlegi magyar kormánynak nincs meg a szükséges nemzetközi támogatottsága, hogy esetleg a kettős állampolgárság ügyében mondjuk nemzetközi színtéren nekimenjen Ficóéknak. A szlovák kormány is elég magabiztosnak érzi magát, hiszen nem fenyegeti semmilyen politikai veszély, a kisebbségek ügyében egyelőre nem készül egyetlen nemzetközi szervezet sem megróni. A mosolydiplomácián kívül ezért az egyik oldaltól sem várhatunk szinte semmit, legfeljebb valamilyen külső esemény lehet, mely egymáshoz közelebb tolja, vagy egymásnak ugrasztja a két ország vezetőit. Addig maradnak a péntekihez hasonló találkozók, amelyeken mindkét fél tisztában van azzal, hogy rengeteg mindenről kellene beszélni, de egyik félnek sincs kedve előjönni bármivel, mert tudják, hogy egyelőre képtelenek megegyezni.