Szívlövés

<p>Hétfőn (e kézirat leadásakor) ismeretlen tettes egy szívlövéssel kivégezte limbachi otthonában Ernest Valko ügyvédet, az SDKÚ szürke eminenciását. Valko halálhíre vezető téma lett a honi sajtóban, a szerkesztők általában a „befolyásos” jelzőt illesztették az áldozat neve mellé.</p>

Bár Valko a szó szoros értelmében vett politikai funkciót csak pár évig töltött be, a politikai és az üzleti szférában ügyvédként kialakított kapcsolatrendszere meghatározó volt. Azt azért kevés ember mondhatja el magáról, hogy ő volt egykor a jelenlegi belügyminiszter főnöke... Nevéhez komoly bírósági perek kapcsolhatók, mind az állami, mind a magánszférából származó megbízásokkal, nemegyszer milliós tétekkel.
Az új kormányzati ciklusban ez a második gyilkosság, melyről feltételezhetjük, hogy politikai színezetű. Az előző, az országos rendőr-főkapitányi székbe a Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal éléről érkező, tehát nem operatív területen dolgozó Ján Packa és Fico jobb keze, Robert Kaliňák által irányított,nem ritkán állampolgár- és magyarellenesnek tűnő rendőrség idején hallgattak a fegyverek, s azt gondolhattuk, a politikai gyilkosság legfeljebb Latin-Amerika vagy a Közel-Kelet problémája, s térségünkből a mečiarizmussal együtt eltűnt ez a megtorlási forma. (Packa ezt igyekezett is leszögezni a gyilkosság után adott nyilatkozatában. Maga az állítás kétségkívül igaz, azonban ebben az ő személyes érdeme – vagy a rendőrségé – csekély, mivel a gyilkosságot – sok más bűncselekménytípussal szemben – prevencióval nem lehet megelőzni.) Az illúziók július 9-én vesztek el, amikor családi háza előtt – másodszorra – agyonlőtték Basternák László volt ógyallai polgármestert és főellenőrt, az MKP járási elnökét. Az ő gyilkosát a rendőrség példás gyorsasággal kerítette kézre –még jó, hiszen rendelkezésükre állt a biztonsági kamera felvétele, és a feltételezett tettes sebesült volt –, az ügy hátteréről és a megbízó(k)ról azonban egyelőre vajmi keveset tud a méltán kíváncsi nyilvánosság.
A gyilkosságok áldozatainak hozzátartozói megérdemlik, hogy az elkövetőket megtalálják és megbüntessék. A hazai társadalmat több, lezáratlan gyilkossági ügy traumatizálja. Róbert Remiáš gyilkosait már nem is keresik; a Ján Ducký meggyilkolásával vádolt férfi felett ukrán bíróság ítélkezik, ami nem sok jót jelenthet; a Pápay-klán gyilkosai és a megrendelők a mai napig szabadlábon vannak; és – jóllehet ebben a társaságban furcsán mutat – azt sem tudjuk, kik vették el Daniel Tupý fiatal életét.
A híreket böngészve úgy tűnik, egyébként is szaporodóban vannak a fegyverrel elkövetett élet- és vagyonellenes bűncselekmények, melyek tartósan negatívan befolyásolhatják a lakosság biztonságérzetét, éppen ezért Jaroslav Spišiak rendőrségének nagyon gyorsan eredményeket kellene produkálnia, hogy helyreállítsa azt. A bűnösök pedig elnyerjék büntetésüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?