Szíria – a nagyon sok szereplős háború

<p>A szíriai polgárháború vég-kifejlete már nem az országban harcoló erőktől függ. Már nem Aszad elnökön vagy az egyre kegyetlenebb felkelőkön és fundamentalista csoportokon múlik ez a csata, hanem azon, hogy a nagyhatalmak és a régió feltörekvő országai mikor jutnak dűlőre.&nbsp;</p>

 Aggasztó, hogy a világban egyre több „befagyott” konfliktus van. Vagyis ahol patthelyzet alakult ki, a szembenállók nem bírnak egymással, és a nagyhatalmak nem mernek/ akarnak beavatkozni. Lehet, hogy túl költséges lenne; lehet, hogy túl kockázatos, eszkalálódhat a helyzet, és még nagyobb háborús konfliktus robban ki; vagy egyszerűen nem érdekük, hogy véget érjen a válság. Szíria sem kivétel. Regionális érdekek kerültek felszínre az arab tavasz forradalmi hullámainak terjedésével, egyre több szereplőnek vált érdekévé az átrendeződés. A tavaszi viharos szél lehetővé tette, hogy lépjenek. Ehhez adódott az USA jelenléte a térségben, amely nem kevés pusztítást eredményezett. Korábban elnyomott csoportok kaptak lehetőséget a demokráciaépítésre – csakhogy ez sok helyen bosszúállásba csapott át. Az amerikai–orosz feszültség is befolyásolja, hogy ki kit mer támogatni a közel-keleti országok uralkodói, harcoló csoportjai közül. Ez történik most Damaszkusz kérdésében is. A legutóbbi nemzetközi áttörés már évekkel ezelőtt volt, amikor a vegyi fegyverek leszereléséről állapodtak meg Aszaddal, elsősorban Moszkva segítségével. Ezt követően az ukrán válság miatt a Moszkva–Washington forródrót alaposan lehűlt, ez pedig a szíriai válság megoldása helyett annak eszkalálódásával fenyeget. Ha az iráni csapatok mellett oroszok is fogják támogatni a szír kormányerőket, a nyugati szövetségesek által támogatott oldal egyszerűen nem győzhet. Hacsak nem kap szintén közvetlen segítséget, de ez nem valószínű, mert Washingtonban vagy Berlinben ezt nem olyan egyszerű közölni a választókkal, mint Moszkvában bejelenteni az orosz választóknak. Ugyanakkor a mostani mozgolódás annak az esélyét is felvillantja, hogy a két ország kénytelen legalább a kulisszák mögött újra párbeszédet kezdeni. Hátha ennek eredményeképpen kijöhet egy olyan megoldás, amely a helyieknek, a szíriai embereknek és az összes menekültnek is kedvezőbb. Hiszen minden szereplő számára egyre égetőbb ez a probléma, és már rég elért bennünket is. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?