Szexit?

Minden teljesen világosnak tűnt, amikor 2016. június 23-án a brit választók kis többséggel megszavazták az Európai Unióból való távozást. Kilépnek, megdöbbentő, de hát ez van, mit tehetnénk? Nagy-Britannia kijelentkezett a brüsszeli klubból, és rögtön előkerültek nálunk meg Csehországban is azok, akik azt hangoztatták, hogy követni kellene a példát. 

Csakhogy, mint látjuk, egyáltalán nem olyan egyszerű otthagyni az Európai Uniót. Főleg ha a távozó nincs tisztában azzal, hogy mit is akar. Mert itt nem egy személyről van szó, hanem sokmilliós társadalomról, kiszámíthatatlan politikai képviselettel, melynek pártjait a belső és az egymás közti konfliktusaik is terhelik. Így aztán egy ilyen helyzetben simán előfordulhat, hogy a parlamentben csúnyán megbuktatják a brexitet, másnap pedig megtartják a miniszterelnöki pozícióban Theresa Mayt, aki az egész kilépési folyamatot vezényelte. Nyilván azért is, hogy akkor most már ürítse fenékig a bürökpoharat. A médiában sorjáznak a találgatások, jóslatok, mi következik most. 

Rendezetlen brexit? Előrehozott választás? Megismételt népszavazás? 

A legvalószínűbbnek tűnő forgatókönyv egyben a legnevetségesebb: brexit, meghatározatlan időre elnapolva. Hogyan tudna működni így egy ország? Hogyan éli mindennapjait a rab, akit halálraítéltek, de az ítélet végrehajtását meghatározatlan időre elhalasztották. 
Ha megpróbálnánk valami tanulságot levonni ebből az egész történetből, talán az lehetne, hogy a posztmodern demokráciában megszűnt a felelősségérzet, úgy a választók, mint politikai képviselőik részéről. Egyszerűn olyan korban élünk, amikor senki nem vesz komolyan semmit. Az első az interneten való szitkozódás, lehetőség szerint névtelenül. Értelmetlenségeket lehet kiötölni és népszavazást tartani róluk, buta megoldásokat elfogadni és aztán kiutat keresgélni, vagy egyszerűen abban reménykedni, hogy újabb butaságok jönnek, ezt meg elfelejti mindenki.

Mintha számítógépes játékként fognánk fel mindent, amelyből a reset gombbal ki lehet lépni és újrakezdeni az egészet. 

Ha végül valóban elmarad a brexit, érdemes lenne számba venni, mennyi pénzt, időt és energiát pazarolt rá Nagy-Britannia és az unió az elmúlt években. Mi lett volna, ha ezeket az energiákat valami értelmes dologra fordítottuk volna? Például kezdünk valamit a migrációs válsággal. Hogy ne a populisták kezdjenek vele valamit. Vagy a megújuló energiaforrásokkal, a klímaváltozással és az általános felmelegedéssel. Egy időre úgy tűnt, hogy a brexit összetettsége, a számtalan bonyodalom észhez téríti azokat, akik például a czexitről ábrándoznak, vagy a… hogy is neveznénk a szlovák kilépést? Szexit? 

Csakhogy amikor már mindent az irracionalitás, vagy mondjuk ki nyíltan, a butaság irányít, a józan észre nehéz támaszkodni. Itt semmiféle „nevermore” nem érvényes már, soha többé.