Szerbiai cirkusz a javából

A központi szerbiai napilapok első néhány oldalát továbbra is a köztársasági elnök megválasztásával kapcsolatos információk töltik ki, jelezvén a közvélemény felfokozott figyelmét.

Tény, hogy hosszú idő után Szerbia elnököt kap, hiszen időközben törölték a szavazópolgárok részvételének 50 százalékos küszöbét. A legutóbb hivatalosan is megválasztott elnök, Milan Milutinovics már néhány hónapja fogdában várja a hágai ítélőszék döntését, posztját ideiglenesen Natasa Micsics, a szkupstina elnöke látta el, közben három sikertelen kísérlet is történt az államfő megválasztására. A helyzet tehát most valóban komoly (lenne), ám ez egyelőre nem igazán kivehető. Az úgynevezett demokratikus blokkon belül tovább tart az acsarkodás, s Vojiszlav Kostunica miniszterelnök is szemmel láthatóan fontosabbnak véli a volt ellenfeleivel való leszámolást, mintsem az államközösség jövőjét. A Hágában rostokoló Vojiszlav Seselj radikális vezér szerbiai „helytartójaként” Tomiszlav Nikolics magabiztosan várja a megméretést. A Szerb Radikális Párt alelnöke minden közvélemény-kutatási felmérés szerint utcahosszal vezet ellenfelei előtt, s ez csakis a szerbség dacosságával, kiábrándultságával magyarázható. Alacsonyan képzett emberek tömegéről van szó, a beindult privatizáció folytán elbocsátottakról, azokról, akik az 1999-es NATO-bombázásokat továbbra is Európa ellenséges magatartásaként minősítik, s nem hisznek az albán holttetemeket feltáró tömegsírok valóságában. Létezik azonban egy másik Szerbia is, amelyben a szavazópolgárok 67 százaléka támogatná az EU-csatlakozást, közel ötven százaléka pedig a Békepartnerségbe való bekapcsolódást. Mindebből leszűrhető lenne az is, hogy a jelenlegi szerb társadalom egészségesebb, mint mostani kormányzata, amely hosszas latolgatás után azt a táskás szemű Dragan Marsicsanint indítja ellenjelöltként, aki a politikában teljességgel súlytalan. Marsicsanin amúgy alelnöke a jelenlegi kormányzópártnak, a Kostunica nevével fémjelzett Szerbiai Demokrata Pártnak, ám jelölése mindössze arra jó, hogy csökkentse a meggyilkolt Djindjics-utód, Borisz Tadics esélyeit. Tadics a jövő Szerbiájának vezér-egyénisége lehetne, aki rövid idő alatt rendet teremtett a Demokrata Pártban, egyszersmind lemondott államszövetségi had-ügyitárca-vezetőségéről, hogy mostani indulása jogszerű legyen. Némi bizalomra ad okot, hogy Tadics népszerűsége folyamatosan növekszik (most már megközelíti Nikolics támogatottságát), ám nem tudni, a valószínűsíthető második fordulóban kik lesznek majd pártolói. Tadics minden bizonnyal számíthat a G17 Plusz voksaira, a jelenlegi koalíciós partner már egyébként is több alkalommal kifejezte: szívesen látná a kabinetben a DP képviselőit. Ugyanakkor kilátásba helyezték: ha a radikális Nikolics győz, kilépnek a kormányból. A vajdasági magyar pártok igazodását ismét a sokszínűség jellemzi. A Vajdasági Magyar Szövetség talán saját elnökjelöltet indít a június 13-i elnökválasztáson, mondván: az eddig általuk támogatott politikusok sorra kudarcot vallottak. Mindez azonban igen kockázatos, hiszen a Szerbiában élő 3 százaléknyi magyarságnak esélye sincs a kérdést eldönteni, esetleges csúfos leszereplésük viszont hátrányos helyzetbe hozná őket az esedékes önkormányzati választásokon. Az Ágoston András vezette Vajdasági Magyar Demokrata Párt Tadicsot támogatná, bizonyos ellenszolgáltatások – perszonális autonómia – megkötésével. A Páll Sándor által irányított Vajdasági Magyar Demokrata Közösség valószínűleg ezúttal is a bojkottot javasolja híveinek. Az elnökválasztás tétje: EU-integráció vagy leszakadás. Avagy: nemzeti büszkeség – esetleg alkalmazkodás. Ugyanebben a periódusban esedékes Szerbia új alkotmányának elfogadása, abban pedig rendezni kellene Koszovó hovatartozását. Ingatag kormány, ingatag elképzelésekkel. Elfecserélt három esztendő Milosevics megbuktatása óta. Most még csak a kérdőjelek sokasodnak.

A szerző újvidéki munkatársunk

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?