Szégyentelen kapzsiság

Elon Musk

Elon Musk Twitter-vételének kaotikus, szórakoztató, ám egyben leleplező következményei is vannak.

Elon Musk, a feltűnési viszketegségben szenvedő milliárdos, több hónapos oda-vissza után megvette a kék madaras közösségi hálózatot, majd kirúgta az alkalmazottak jelentős részét, és bevezetett egy új, fizetős ellenőrzési programot. A The New York Times szerint rövid időn belül 140 000 új kontót jegyeztek be a platformra, amelyek befizettek a kék nyílra, ami a kontó valódiságát biztosítja. Csakhogy ezek nagy része ismert társaságnak és személynek adta ki magát, és ugyan a kontók hamisak voltak, a tweetek sok esetben nemcsak humorosnak és ironikusnak, de igaznak és felettébb leleplezőnek bizonyultak.

Vegyük például az Eli Lilly gyógyszergyártó óriás esetét. Egy hamis kontó azt tweetelte: „Örömmel jelentjük be, hogy mostantól az inzulin ingyenes”. A cég hivatalos képviselői sebesen reagáltak és bocsánatot kértek, mondván: ez fake news, és az inzulin továbbra sem lesz ingyenes. Majd megjelent egy másik hamis kontó, amelyik a hivatalos tweetre építve kijelentette, hogy „Bocsánatot kérünk azoktól, akik félrevezető híreket kaptak egy hamis Lilly-kontótól a cukorbetegség kezelésével kapcsolatban. A Humalog mostantól 400 dollár. Ezt akármikor megtehetjük, és nem csinálhattok semmit ellene. Kapjátok be!”

Tegyük az egészet szövegkörnyezetbe! A Humalog az Eli Lilly egyik inzulinterméke. Egyhavi adag előállítási ára 3,50 dollár körül mozog. Míg az USA-ban 1996-ban egyhavi adag inzulinért egy beteg 21 dollárt fizetett, ma ez már közel 300 dollár, ami kb. 1200 százalékos növekedés. Ez több esetben halálhoz vezetett, mivel Amerikában nincs mindenkinek egészségügyi biztosítása, és aki saját zsebéből fizeti, annak az inzulinon kívül a többi költséggel együtt havonta mintegy 1500 dollárba is kerülhet a kezelése. Ez hogy lehet? A globális inzulintermelés 90 százaléka három cég kezében van: Novo Nordisk, Sanofi és az említett Eli Lilly. Ezek az USA inzulinjának a 100 százalékát gyártják, de facto monopóliumuk van, és úgy alakítják az árakat, ahogy akarják. Nesze neked szabadpiac!

Világszerte jobb a helyzet az inzulinnal, mert az USA-n kívül még mindenhol szabályozzák a gyógyszerárakat, így átlagosan 35 dollárba kerül egy cukorbeteg egyhavi inzulinja az Európai Unióban, Kanadában és a nyugati világ többi országában. A tanulság ebből az esetből az, hogy nem szabad a lobbistáknak szabad kezet adni, és mindenképp szabályozni kell a gyógyszeripart és a gyógyszerárakat.

Egy másik ismert társaság nevében is tweeteltek egy leleplezőt. Egy hamis Nestlé-kontó a NestleDeathCult, azaz NestleHalálKultusz megnevezés alatt a következőt posztolta: „Ellopjuk a vizeteket, és aztán eladjuk nektek lol”. Ezzel arra akartak rámutatni, hogy a Nestlé világszerte lobbizmus és korrupció révén, a helyi lakosság ivóvízhiányát kihasználva jut hozzá vízforrásokhoz, sokszor nagyon alacsony engedélyezési költségek ellenében vagy akár ingyen. Ahelyett, hogy a helyi vízforrásból a közösség húzna hasznot és ellátná magát ivóvízzel, a Nestlé tesz szert nyereségre az ivóvízből, amit műanyag palackokban elad nekik. Gyakran szárazság sújtotta helyeken. És volt már rá példa, hogy nemcsak forrásvizet, hanem talajvizet is palackoztak, ami nem volt benne a licenszben, tehát ellopták.

Maga Musk is szégyentelenül kapzsi. A világ megmentőjeként tetszeleg, de a valóság az, hogy csak a nyereség hajtja. Kidobta a Twitter alkalmazottainak felét, mert a cég veszteséges volt, mivel cselekedetével elrettentett jó pár hirdetőt az oldalról. A maradék alkalmazottnak meg azt mondta, ingyen és sokat kell majd túlórázniuk, a cég érdekében. Ez elég cinikus kijelentés a világ leggazdagabb emberétől, aki képes volt 44 milliárd dollárt elégetni a Twitter vételével, de arra már nem futja neki, hogy tisztességesen megfizesse alkalmazottainak a kemény munkájukat.

A rablókapitalizmust kell megakadályozni és a nagy társaságokat szükséges szabályozni, ha élhető jövőt szeretnénk. A szégyentelen kapzsiság halált okoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?