Szegény kisgyermek

De ez a hónap – ami ünnep (?), megemlékezés (?), figyelemfelkeltés (?) – különbözik a bányásznaptól, a nők napjától, az erdő napjától és az ehhez hasonlóktól. Nem abban, hogy az időseknek hónapjuk van, amazoknak pedig napjuk. Elsősorban abban, hogy pontosan meg tudjuk mondani, ki a bányász, ki a nő és mi az erdő. Azt viszont nem lehet pontosan eldönteni, legalábbis én nem tudom, hogy ki az idős.

Vannak persze támpontok. Például a biológiai kor. Úgy tudjuk, hogy az ember 18 évesen lesz felnőtt. De hány évesen lesz idős? Kérdezzük meg egy kisgyerektől. Neki már a húszéves is az! Az ifjúkorból a felnőtt korba lépésnek a mi kultúránkban hosszú ideig az volt a legfontosabb ismérve, hogy a fiatal kereső tevékenységet kezdett, el tudta magát tartani. Ezt a logikát követve, aki már nem folytat kereső tevékenységet, az idős? Vagyis idős az, aki nyugdíjas? Egy nyugdíjasotthon igazgatónője mesélte, hogy a legfiatalabb lakójuk ötvenéves, a legidősebb kilencven. Negyven év különbség: akkor fél életen keresztül idősek vagyunk? Vagy csak az egyik idős? Melyik? Továbbá, van, aki 45 évesen megy nyugdíjba, más 65 évesen. S hogy még tovább csavarjam, van, aki nyugdíjas, de dolgozik. Például nemrég olvastam egy interjút egy kilencvenéves operaénekesnővel, aki még mindig fellép.

Az egészségi állapottól függ, hogy idős-e valaki? Vannak, akik szinte egész életükben rokkantnyugdíjasok. Akkor ők 18 éves koruktól kezdve egyfolytában idősek? Netán attól függ, hogy néz ki valaki? De mit jelent: kinézni valahogy? A dédnagymamám és az ő kortársai fekete ruhában jártak, fekete kendővel kötötték be a fejüket, mai szemmel anyókának tűntek. És ráncosak voltak. A férfiak szintúgy. Negyvenévesen.

Mondanám, olyan ez, mint a nemzetiség. Magyar az, aki magát annak tartja, és idős az, aki magát idősnek tartja. Csakhogy idősnek lenni bonyolultabb, mint magyarnak. Mert hiába nem tartod magad idősnek, ha a környezeted úgy viszonyul hozzád, mindegy, hogy a korod, állapotod vagy valami más alapján. A mai ifjúságkultusz a fiatalra eleve úgy tekint, mint a világ megváltójára. Akit pedig idősnek tartanak (s lassan már a harmincévest is úgy kezelik, a média legalábbis ezt sugározza), azt sokszor úgy veszik, mint egy rakás szerencsétlenséget, aki ráadásul a puszta létével emlékeztet rá, hogy végső soron merre, hova vezet az út.

Pedig minden idős lélekben ott rejtőzik a szeretetre vágyó kisgyermek. S nem csak októberben.