Számháború

Egy héttel a választás után tisztázódni látszik, hogy négy pártból álló koalíció alakíthat kormányt Szlovákiában. Igor Matovič, a választást megnyerő OĽaNO vezetője kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy alkotmányozó többséget akar a parlamentben (bár azt nem tisztázta, hogy minek), és úgy tűnik, ezt hamarosan tető alá is hozhatja. A Richard Sulík vezette SaS és Boris Kollár Sme rodinája kezdettől fogva partnernek tűnt ebben, egyedül a Za ľudí, konkrétan annak vezetője, Andrej Kiska húzta a száját. Kiskának főleg Boris Kollárral, egészen pontosan Kollár állítólagos, maffiózókhoz köthető viszonyával van gondja, és morális standardokat emlegetve célozgatott rá, hogy ő jobban örülne egy Kollár nélküli kormánynak. Ez elméletileg akár lehetséges is lenne, mivel egy OľaNO–SaS–Za ľudí kombinációnak is meglenne a szűk parlamenti többsége, de a választási matek nem enged: Matovič gyorsan tisztázta, hogy az alig ötszázalékos Kiskával szemben ő a jobban teljesítő Kollárt részesíti előnyben. Lássuk be: Matovič és Kollár ideológiailag is közelebb áll egymáshoz, Kiska pedig egy kicsit túlbecsülte a lehetőségeit, amikor követelőzni kezdett. Valószínűleg nem tudott még napirendre térni a gyenge eredmény felett, és hát köztársasági elnökként ahhoz szokott, hogy senki nem szól neki vissza. Ennek ellenére a koalíciós tárgyalások megkezdődtek és elindult a könyöklés. 

A magyar oldalon egy másik számháború kezdődött a Magyar Közösségi Összefogás soraiban. A polémia akörül zajlik, hogy melyik szubjektum mennyi karikát hozott a közös listára, és mivel ezt többféleképpen is ki lehet számolni, mindenki a neki legelőnyösebb módszerből indul ki. Itt nem minisztériumokért megy a játék, hanem azért a 2,4 millió euróért, amit a választási eredmény után az MKÖ az államtól kap. Ezt a pénzt nyilván szét kell osztani (és lehetőleg igazságosan), ám a sajtón keresztüli üzengetéstől a saját érdekükben megkímélhették volna a szlovákiai magyar közösséget. 

Ha valakiknek esetleg még voltak illúziói az összefogósdi kapcsán, akkor azokét is sikerült lerombolni. 

Mert miről is szól ez a vita? Focis analógiával élve: a magyar képviselet ki lett vágva a pálya szélére, és most azon megy a vita, hogy kinek lesz jobb helye a kispadon. Márpedig ott teljesen mindegy, ki hol ül, a játékba úgysem szólhat bele. A katasztrofális eredmény következtében 

lemondott a Híd, az MKP és az Összefogás vezetése is. Utóbbit ugyanazzal a lendülettel újra is választották, pontosan mutatva, hogyan is működik a politikai felelősségvállalás a szlovákiai magyar mikrokörnyezetben, de ne legyenek illúzióink, valószínűleg a többiek is követik ezt a példát.

A Magyar Fórum az egyetlen, ahol nem élnek ilyen látszatmegoldásokkal: Simon Zsolt fel sem vetette a lemondását, persze kérdés, ki is helyettesítené.

Úgy tűnik, néhányan már a látszatra sem adnak. Azt már régóta tudjuk, hogy a szlovmagy politikai életben nem működik az, ami mindenhol normális: ha egy politikai projekt csúfos kudarcot vall, előbb-utóbb eltűnik. A Híd most kiesett a parlamentből, meglátjuk, hogy boldogul. 

Az MKP ezzel szemben már tíz éve parlamenten kívüli pártként működik, és úgy tűnik, egyeseknek ez megfelel. Azzal, hogy az MKP vezetése most nekiment az Összefogásnak, lényegében azt üzente,

nemcsak elégedett a helyével, hanem küzdeni is hajlandó érte.

Az előbbi analógiával élve: a mi kis futballistáink célja már nem az, hogy bejussanak a kezdőcsapatba, pályára lépjenek és teljesítsenek. Nem, nem. Néhányan csak egy kényelmes helyet akarnak a cserepadon, ahonnan még mindig fel lehet venni a fizetést. Így aztán nem csoda, hogy a magyar nézők egyharmada ki sem ment a meccsre, másik harmada pedig szlovákoknak kezdett szurkolni.