Szabálytalankodó józan képviselők a közutakon

A folyamatosan atomizálódó Dzurinda-kormánnyal párhuzamosan szecskázódó, így a megbízatási időszak végére végképp hitelét és tekintélyét vesztő parlament a héten ugyanis világviszonylatban is kuriózumnak számító döntést hozott. Ugyan alkotmányba foglalták, hogy a honatyák nem vezethetnek ittasan, de a korlátozás nem vonatkozik a józanon elkövetett szabálysértésekre: gyorshajtásra, záróvonal-átlépésre, piros lámpára stb. Ugyanezekért a deliktumokért a halandók komoly bírságot gyűjthetnek be, esetleg a jogosítványuk is ugorhat hosszabb-rövidebb időre. Persze, előfordulhat, hogy a képviselőnek olykor a haza érdekében sietnie kell (főként mostanság, a kampány idején, hogy az egyik választási nagygyűlésről eljusson a másikra), ez érthető. Remélhetőleg június 17-én is megértő lesz a feudális előjogokkal nem rendelkező gyenge kisebbség.

Az is jelzi, hogy a fiúk már nem veszik nagyon komolyan magukat a város fölé magasló fehér épületben, hogy a héten – ebben a ciklusban először – érdeklődés hiánya miatt elmaradt a kérdések órája. Már nincs tétje a faggatózásnak.

Egyébként tudják, milyen idő lesz június 17-én? Rossz. Viharos szél fog fújni, szakadni fog az eső, esetleg – kuriózumként – a váratlanul lehulló hó fogja távol tartani az embereket az urnáktól. Ha meg netán hétágra sütne a nap, akkor sokan a kiskertet vagy a családi kirándulást fogják előnyben részesíteni a szavazóhelyiséggel szemben. Észrevették már, hogy a fenti érvek csaknem minden választás után elhangzanak, magyarázatként az alacsony részvételre? A Mečiar-váltó ’98-as választásokon még 84,24 százalékos volt a részvétel. A jóval kisebb téttel bíró 2002-esen már csak 70,06. Azóta befigyelt egy európai parlamenti negatív csúcs – 16,19% –, és nemrég még azt is meghaladta a bukta a megyei választásokon – erre talán még emlékszünk, de azért ideírom: 11,07%. Ezek függvényében kíváncsian várom, mit hoz a hazai politikai elit számára a focivébével súlyosbított szombat.

A héten volt március 15-e is. Koszorúzások Kárpát-medence-szerte, nálunk és Magyarországon némi kampánnyal súlyosbítva. Ennek kapcsán írta lapunk internetes fórumára az „ubanyi” nevű „kommentátor” a következőket. „A pozsonyi koszorúzás a pozsonyi magyarság szégyene! Alig 200 ember „lézengett” a koszorúzáson (volt, aki még a Himnusz alatt is beszélgetett), ha hozzávesszük azt, hogy három vidéki autóbusz hozott ünneplőket a koszorúzásra, akkor fel kell tennünk a kérdést: hány pozsonyi lehetett ott? A szervezők esetlensége, hogy délután fél négykor szervezik a megemlékezést, amikor minden dolgozó ember még munkában van. Mindenesetre a pozsonyiak elgondolkodhatnak Bugár Béla szavain, melyek szerint „a legnagyobb ellenségünk az érdektelenség és a közöny”. Nem csak a pozsonyiak.