Ha kellően kiélvezték ezt az előrejelzések szerint nem túl csapadékos, de még nyálkás, hűvös hétvégét, és hétfőn netán autóval igyekeznének munkába, vigyázzanak, nehogy leszorítsa önöket az útról egy józanul szabálytalankodó parlamenti képviselő.
Szabálytalankodó józan képviselők a közutakon
Az is jelzi, hogy a fiúk már nem veszik nagyon komolyan magukat a város fölé magasló fehér épületben, hogy a héten – ebben a ciklusban először – érdeklődés hiánya miatt elmaradt a kérdések órája. Már nincs tétje a faggatózásnak.
Egyébként tudják, milyen idő lesz június 17-én? Rossz. Viharos szél fog fújni, szakadni fog az eső, esetleg – kuriózumként – a váratlanul lehulló hó fogja távol tartani az embereket az urnáktól. Ha meg netán hétágra sütne a nap, akkor sokan a kiskertet vagy a családi kirándulást fogják előnyben részesíteni a szavazóhelyiséggel szemben. Észrevették már, hogy a fenti érvek csaknem minden választás után elhangzanak, magyarázatként az alacsony részvételre? A Mečiar-váltó ’98-as választásokon még 84,24 százalékos volt a részvétel. A jóval kisebb téttel bíró 2002-esen már csak 70,06. Azóta befigyelt egy európai parlamenti negatív csúcs – 16,19% –, és nemrég még azt is meghaladta a bukta a megyei választásokon – erre talán még emlékszünk, de azért ideírom: 11,07%. Ezek függvényében kíváncsian várom, mit hoz a hazai politikai elit számára a focivébével súlyosbított szombat.
A héten volt március 15-e is. Koszorúzások Kárpát-medence-szerte, nálunk és Magyarországon némi kampánnyal súlyosbítva. Ennek kapcsán írta lapunk internetes fórumára az „ubanyi” nevű „kommentátor” a következőket. „A pozsonyi koszorúzás a pozsonyi magyarság szégyene! Alig 200 ember „lézengett” a koszorúzáson (volt, aki még a Himnusz alatt is beszélgetett), ha hozzávesszük azt, hogy három vidéki autóbusz hozott ünneplőket a koszorúzásra, akkor fel kell tennünk a kérdést: hány pozsonyi lehetett ott? A szervezők esetlensége, hogy délután fél négykor szervezik a megemlékezést, amikor minden dolgozó ember még munkában van. Mindenesetre a pozsonyiak elgondolkodhatnak Bugár Béla szavain, melyek szerint „a legnagyobb ellenségünk az érdektelenség és a közöny”. Nem csak a pozsonyiak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.