Súlytalan sóder

Szerdán kezdődik hivatalosan a megyei önkormányzati választások előtti kampány, ám a médiában már megkezdődtek az alig burkolt pengeváltások. Máris akadnak olyanok, akik bűzbombákkal igyekeznek ellehetetleníteni ellenfeleiket.

Szerdán kezdődik hivatalosan a megyei önkormányzati választások előtti kampány, ám a médiában már megkezdődtek az alig burkolt pengeváltások. Máris akadnak olyanok, akik bűzbombákkal igyekeznek ellehetetleníteni ellenfeleiket. Ebből a sárdobálásból sem maradt ki Robert Fico, aki amint hírét vette annak, hogy a pozsonyi jobboldali választási szövetség Ľubo Roman egykori művelődési minisztert, jelenlegi színházigazgatót jelöli a megyei elnök tisztségébe, tüstént azt harsogta, hogy az istenadta szlovák népnek már elege van a nagypolitikába furakodó színészekből. Mintha ő maga nem ripacskodna szinte naponta közéletünk legkülönbözőbb színhelyein. Talán már nincs is olyan megyeielnök-jelölt, akiről bizonyos jólértesültek ne közölték volna, hogy leginkább a jó fizetés reményében indul választási csatába. Sokan meg már teli szájjal szajkózzák, hogy legeslegfontosabb céljuk a lakosság szociális helyzetének a javítása. Ami valóban nemes cél, ám konkrét elképzelések híján csupán súlytalan sóder. Ezúttal nem pártlistára voksolunk, s ez a tény még inkább növeli a rivalizálást és gerjeszti az indulatokat a pártok jelöltjei és a független indulók között. Dél-Szlovákia magyarok lakta térségeiben is. Ennek legkülönbözőbb megnyilvánulásai a médiában, legújabban pedig az internetes honlapokon is már ott sisteregnek. Természetesen a szócsaták bizonyos mértékig elkerülhetetlenek, ám a képviselőjelöltek még mostani, felajzott idegállapotukban sem feledhetnék azt, amire a politológusok és más szakértők kitartóan figyelmeztetnek: a lakosság jelentős része ma még nem ismerte fel, mennyire fontosak a regionális parlamenti választások. S egyébként is egyre kiábrándultabbak, napi megélhetési gondjaik miatt. Őket csakis úgy lehet kimozdítani mostani közönyükből, ha a jelölt olyan konkrét programmal áll eléjük, amelyről úgy érzik, hogy a szívükből beszél. Ilyen értékrend különösen a szlovákiai magyarság magatartása miatt életbe vágóan fontos, hiszen a nyolcmegyés közigazgatási rendszer több térségben csökkenti képviselőink esélyeit. A személyeskedés, az indulatos lejáratási kampány pedig tovább ronthat a helyzeten. Marad az egyetlen kitörési pont: a valós gondokra és tennivalókra összpontosító, pozítiv kampány, amely rádöbbenti a polgárokat, hogy ezúttal is mindnyájunknak el kell menni, hiszen most aztán valóban szülőföldünk, lakóhelyünk boldogulása a tét. Nem mindegy, kikre bízzuk jövőnket. A magyar jelöltek közül a legtöbben csak akkor lehetnek befutók, ha két héten át ilyen célirányos programmal gyarapítják a szavazni és a rájuk szavazni óhajtók táborát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?